On-line „biosampon”

Neways adminisztratív központ Székelyudvarhelyen. Székelyudvarhelyen rendezi be országos elosztó- és adminisztrációs központját az évi egymilliárd dollár forgalmat bonyolító, elsősorban alternatív testápolókat és táplálékkiegészítőket gyártó és forgalmazó Neways multinacionális cég, amely ezáltal a kelet-európai piacra is be kíván törni.

Gazda Árpád

2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00

A magyarországi piacon már 2003-ban megjelent multi a romániai, szlovák és bolgár piacot kívánja meghódítani – közölte lapunkkal Dobos László, a Neways magyarországi igazgatója.

A cég kozmetikai és tisztálkodási szereket gyárt és forgalmaz, ugyanakkor kizárólag olyan termékek szerepelnek terméklistáján, amelyek nem tartalmaznak rákkeltő anyagokat. Az amerikai alapítású vállalat vegyészeti kutatásokra hivatkozva azt állítja, a forgalomban levő kozmetikai, illetve tisztálkodási szerek (sampon, szappan) olyan olcsó anyagokat, túlnyomórészt könnyen oldódó kőolajszármazékokat tartalmaznak, amelyek mérgezőek. Ilyen például a szodium-lauryl-szulfát erős tisztító hatású anyag, amely samponok, fogkrémek alkotóelemeként használatos.

A Neways kizárólag a világhálón keresztül forgalmazza termékeit, a cég képviselőinek elmondása szerint így kívánják kiküszöbölni a kis- és nagykereskedések fenntartásából származó kiadásokat, valamint a raktározási költségeket. Ennek szellemében Európában csak Hollandiában tartanak fenn raktárt, a többi európai országban az adminisztrációs központok rendelésre kapják és kézbesítik az on-line vásárolt termékeket, amelyeket egyébként Új-Zélandon, az Egyesült Államokban és Malajziában állítanak elő. Ugyanezen stratégia része, hogy cég a legtöbb multinacionális céggel szemben nem költ reklámra, termékeit úgynevezett ajánlati, vagy hálózati marketing révén értékesíti.

Kiss Előd Gergely

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium
2025. szeptember 02., kedd

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek

Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek
2025. szeptember 01., hétfő

Enyhén csökkent a munkanélküliség Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfői közlése szerint júliusban 5,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Romániában.

Enyhén csökkent a munkanélküliség Romániában