
Fotó: Boda L. Gergely
Átlagosan tizenegy százalékkal csökkentek az árak az élelmiszeripari termékek általános forgalmi adójának (áfa/TVA) csökkentése nyomán, míg az eladott termékek száma 17 százalékkal bővült – derül ki a Nielsen kutatóintézet által csütörtökön közzétett tanulmányból.
2015. július 02., 18:102015. július 02., 18:10
2015. július 02., 20:082015. július 02., 20:08
A megfigyelt kategóriákban átlag 11 százalékkal lettek kisebbek az árak, a viszonteladók és a termelők tehát betartották a fogyasztóknak tett ígéretüket. Az eredmény sem maradt el, a legdinamikusabb termékkategóriák ugyanis épp azok lettek, amelyeknél az árcsökkenés a legjelentősebb.
A kávé esetében például az árak átlagosan 15 százalékos csökkentése az eladott mennyiséget csaknem 25 százalékkal növelte a tavalyi év ugyanezen időszakához képest (június 1-14.) A hús, a sajt, az alkoholmentes italok és a ropogtatnivalók szintén nagyon dinamikus termékkategóriák voltak – áll az intézet közleményében.
A június 1. és 14. között eladott termékek mennyisége 12 százalékkal nagyobb volt, mint májusban, és 17 százalékkal nagyobb, mint a 2014. júniusi adatok.
Amint arról több ízben is írtunk, az élelmiszerek, illetve a nem szeszes italok áfája június elsejétől 24 százalékról 9 százalékra csökkent. A sajtó több ízben is cikkezett azonban arról, hogy egyes nagy üzletláncok az adócsökkentés előtt akár 30 százalékkal is megemelték az élelmiszerek árát.
Akkor Victor Ponta miniszterelnök leszögezte: a kormány nem fagyaszthatja be a bolti árakat, de hozhat olyan alkotmányos és európai intézkedéseket, amelyekkel például igen magas különleges adókat vethet ki azokra a cégekre, amelyek nem viszik lejjebb a fogyasztói árat az áfacsökkentés nyomán.
A nagy viszonteladók egyébként korábban jelezték, a különbséget teljesen átruházzák a fogyasztóra, ami az árak nagyjából 12 százalékos csökkenését jelenti. A Versenytanács eközben arra figyelmeztette a viszonteladókat, hogy országos szinten ellenőrzi majd, hogyan alakulnak az árak a csökkentés után, hogy kiderüljön, az intézkedés hatása hosszabb időre fennmarad-e.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!