A Polus Centerbe tervezett multiplex mozi megközelítőleg háromezer négyzetméteren terül el, a nyolc vetítőterem 1640 személy befogadására képes. „A 25 éves múlttal rendelkező vállalatunk célkitűzése: piacvezetőnek lenni e területen” – ismertette a cég álláspontját Irina Criºan igazgatónő. A cég jelenleg a Transilvania Filmfesztivál szervezőivel is tárgyalásokat folytat, hogy a jövőre az új moziban szervezzék meg a nemzetközi filmszemle vetítéseit.
A Kolozsvár határában épülő Polusnak – melynek építésén a magyarországi Arcadom cég dolgozik 14 alvállalkozóval és 680 alkalmazottal – legnagyobb üzletfele a Carrefour, amely nyolcezer négyzetméteres területet bérel a leendő plázában. A hipermarket 630 munkahelyet ígér Kolozsvár melletti bevásárlóközpontjában, ahol – Gabriel Cubantoi igazgató szerint – 55 ezer terméket forgalmaznak majd. „Agresszív árpolitikánknak tulajdoníthatóan sikeres működésre számítunk” – magyarázta az igazgató. A Carrefour 1999-ben lépett be a román piacra, jelenleg hét hipermarketet – közülük négyet Bukarestben – működtet. Az igazgató szerint a piaci viszonyok határozzák meg, hogy Kolozsváron szükség lesz-e egy újabb hipermarketre.
A Polus Center megnyitását októberre tervezik. A 30 hektáros területen elnyúló zöldbefektetés értéke 140 millió euró, melyet a magyarországi Trigránit fedez, mindenféle állami támogatás vagy kedvezmény nélkül. A hatalmas bevásárlóközpont sikerét előrevetíti, hogy már minden kiadható felületet bérbe vettek az érdekelt cégek. A 250 üzlethelyiséget, egy hipermarketet, játéktermeket és a multiplex mozit magában foglaló építmény struktúrája már áll, jelenleg a falak borítása és a 2500 gépkocsi befogadására alkalmas parkoló megépítése folyik. A cég ugyanakkor egy felüljárót is épít, hogy a Kolozsvár felől érkező autók az országút felett hajtsanak be a bevásárlóközpontba, anélkül, hogy a Kolozsvár és Szászfenes közötti forgalmat akadályoznák.
Az építkezés befejezése mindössze egy hónapot késik a szeptemberre ígért határidőhöz képest, a kolozsvári Polus Center ezzel a legnagyobb regionális bevásárló- és szórakoztatóközpont lesz a piacon. Finanszírozója, a Trigránit egyébként Romániát tartja első számú befektetési célterületének Közép- és Kelet-Európában, ahova öt év alatt megközelítőleg kétmilliárd eurót fektet be. Legnagyobb befektetése a Bukarestben épülő Esplanada központ, ezt követi a 140 millió eurós kolozsvári befektetés és a konstancai, szintén 140 millió euróra rúgó bevásárlóközpontjuk, amely várhatóan 2008 végén nyílik meg. Mindezek mellett Brassóban, Craiován és Piteºti-en is hasonló befektetésekben gondolkodnak, ugyanakkor már Arad is szóba került lehetséges helyszínként.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írta a profit.ro piaci információk alapján.
Ahogy az várható volt, a román deviza erejét is alaposan megnyirbálja a politikai válság.