
Fotó: Könczey Elemér
Lehetségesnek tartja a gazdasági válságot a Szociáldemokrata Párt (PSD), egyben a bukaresti képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu. Florin Cîţu, a szenátus elnöke szerint már elkerülhetetlen a román gazdaság hanyatlása.
2022. április 07., 20:582022. április 07., 20:58
2022. április 07., 21:022022. április 07., 21:02
Marcel Ciolacu PSD-elnöke a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva csütörtökön elmondta, a válság elsősorban az ukrajnai katonai konfliktus szomszédságában lévő államokat sújtaná, amelyeknek a menekülthullámmal is meg kell küzdeniük. A politikus szerint Románia szerencsés helyzetben van, mert a történelemből okulva gondoskodott arról, hogy más országokhoz képest kisebb legyen az orosz energiafüggősége. „Románia ugyanakkor függ az ukrajnai építőanyag- és műtrágyaimporttól” – tette hozzá Ciolacu.
Eközben Florin Cîţu, a román szenátus liberális elnöke szintén csütörtökön Facebook-oldalán azt írta: „súlyos gazdasági válság” következik Romániában. A volt pénzügyminiszter és kormányfő szerint a tervezett 4,6 százalék GDP-növekedés „majdnem nulla százalékos” lesz idén, és a gazdaság hanyatlását már nem lehet elkerülni.
A politikus úgy véli, a bukaresti kormánynak már most gondoskodnia kell azokról az intézkedésekről, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a román gazdaság jövő év második felében talpra álljon. Ezek nélkül a válság 2026-ig is elhúzódhat – írta bejegyzésében.
Florin Cîţu példaként említette a nyugdíj- és a bérreform felgyorsítását, illetve a társadalombiztosítási járulék 5 százalékpontos csökkentését, ami szerinte segítené a romániaiak vásárlóerejének megőrzését.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!