
Több ponton is módosította a Pénzügyi Felügyelet (ASF) az országban tevékenykedő biztosítótársaságokra vonatkozó előírásokat, a hatóság ugyanakkor folytatja a szabályozó munkát, Mişu Negriţoiu elnök elmondása szerint ugyanis idén és jövőre a kötelező gépjármű-biztosítást (RCA) érintő két új jogszabályt is kidolgoznak.
2016. február 11., 16:262016. február 11., 16:26
2016. február 11., 16:302016. február 11., 16:30
Az ASF vezetőtanácsa nemrég egy olyan törvénytervezetet fogadott el, amely több akadályt is elhárít a romániai RCA-piacra belépni kívánó külföldi biztosítótársaságok elől. A felügyelet eltörölte ugyanis azt az előírást, miszerint a külföldi biztosítóknak központi székhellyel és területi irodákkal kell rendelkezniük Romániában, ezzel a hatóság a versenyhelyzetet kívánja növelni.
A társaságok piaci térhódítását megkönnyítő tervezetre a kínálat bővítése érdekében volt szükség, a kötelező kötvények piacának legnagyobb szereplői ugyanis egy ideje anyagi problémákkal küszködnek, illetve felszámolás alatt állnak, mint például a korábban piacvezető Astra. A kötvénypiacon jelenleg kilenc biztosítótársaság tevékenykedik, hamarosan azonban minden bizonnyal további kettő – a Grawe és az Ergo – is megkezdi a kötelező biztosítások forgalmazását.
Öt napon belül kell felmérni a kárt
A Pénzügyi Felügyelet a kötelező biztosítási ágazatot szabályozó törvény módosításával ugyanakkor nemrég arról is döntött, hogy a biztosítótársaságoknak az ügyfél megkeresésétől számítva öt napon belül fel kell mérniük a keletkezett kár értékét. Erre azért volt szükség, mert a károsultak rendszeresen arra panaszkodtak, hogy a biztosítók óriási késésekkel fizetik ki a kártérítést – ha egyáltalán teljes mértékben állják azt.
Ezt a problémát azonban csak részben oldja meg az ASF intézkedése, hiszen ha a vállalkozások öt napon belül el is végzik a kárfelmérést, az autószerelő műhelyeknek járó összeg kifizetésével továbbra is késlekedhetnek – ez a periódus jelenleg a harminc napot is meghaladja. A módosítás mégis előrelépés, hiszen eddig a törvényben semmilyen határidőt nem szabtak a kárfelmérés elvégzésére.
Lőrincz Lehel, a sepsiszentgyörgyi Transilvania Bróker ügyvezetője lapunknak arról számolt be, hogy az intézkedés valamilyen mértékben megkönnyíti majd a károsultak helyzetét, hiszen így legalább hamarabb megjavítják majd az autójukat. A szakértő elmondása szerint a társaságok többsége eddig valóban rendszeresen húzta az időt, gyakran előfordult, hogy a kár értékét két hét után becsülték meg.
„A kötelező biztosítással annak a gépkocsinak a javítását állják, amely nem okozta, hanem elszenvedte a kárt. Tehát a sofőr nem is hibás, mégis kénytelen heteket várni, amíg megjavíttathatja az autóját” – magyarázta a bróker. Lőrincz ugyanakkor elismerte, hogy a továbbiakban sem kizárt az időhúzás, hiszen a biztosítók általában túl alacsony árat állapítanak meg, ha pedig az ügyfél nem elégedett, elkezdődik az alkudozás. Amennyiben bármilyen apró gyanú felmerül arra vonatkozóan, hogy mégsem éppen akkora a kár, vagy nem a megadott időpontban keletkezett, kezdődik a pereskedés, és amíg le nem zárul, a biztosító nem fizet semmit. „Mindenesetre bíztató a módosítás, legalább gyorsabban beindul a procedúra, a gépkocsi hamarabb a szerelőhöz kerül” – összegzett Lőrincz Lehel.
Több biztosító „notórius késlekedő”
Abban Szőcs Ildikó, a szintén sepsiszentgyörgyi Novotech autókereskedő cég és márkaszerviz társtulajdonosa is egyetértett, hogy vannak „notórius késlekedők” a biztosítótársaságok között. A szakember hangsúlyozta: a három hónapos kifizetési határidőt elfogadhatónak tartják, de sok cég ennél is többet húzza az időt, ugyanakkor az is gondot okoz, hogy a biztosítók egy része csak az utángyártott alkatrészek árát téríti meg, az eredetit nem.
„Egy új autó számára csak eredeti alkatrészt kínálnak a piacon, viszont a használtgépkocsi-tulajdonosok közül is sokan döntenek úgy, hogy inkább saját zsebből kifizetik a különbözetet, de tartós, jó minőségű, eredeti alkatrész kerüljön a járműbe” – részletezte az üzletasszony. Szőcs Ildikó azt is elmondta: már megszokták, hogy a biztosítók minden eszközzel spórolni igyekeznek, de vannak közöttük megbízhatóak is, és ezekkel zökkenőmentes az ügyintézés.
A Pénzügyi Felügyelet idén és jövő évben újabb szabályok bevezetésére készül a kötelező gépkocsi-biztosítási piacon. Mişu Negriţoiu, az ASF elnöke a biztosítótársaságok egyesületének konferenciáján arról számolt be, hogy két új jogszabályon dolgoznak, amelyek kifejezetten az RCA-szektorra fognak vonatkozni. A szakértő rámutatott: nincsen a piacra vonatkozó európai uniós irányelv, ezért a tervezeteken dolgozó munkacsoport közép-európai mintára állítja össze a törvényeket, főként Csehország és Ausztria vonatkozó jogszabályait figyelembe véve.
Negriţoiu azt is elmondta: elképzelhető, hogy hamarosan új hatóságot hoznak létre, amely a kötelező kötvények árának meghatározásával fog foglalkozni, ez ugyanis nem tartozik az ASF hatáskörébe. „Romániában számos olyan intézmény működik, amely egy bizonyos piacon megadott díjszabások szabályozásával foglalkozik, ilyen például az Országos Energiaügyi Hatóság, az ANRE. Így nem lenne teljesen ismeretlen eljárás, ha a kötvények árát is szabályoznánk” – fogalmazott a felügyelet vezetője.
Negriţoiu egyébként azt ígérte, hogy az ASF által tervezett, az átláthatóságot növelő jogszabálytervezetek nem vezetnek majd föltétlenül a kötvények drágulásához, hanem „hozzáhárulnak az RCA-piac újjáépítéséhez”. Ehhez képest a Pénzügyi Felügyelet által az elmúlt években hozott intézkedések leginkább a piacvezető biztosítótársaságok (Astra és Carpatica) további megerősödéséhez, illetve a kötelező kötvények drágulásához vezettek.
Az RCA-kötvények eladásából származik egyébként a biztosítási piac legnagyobb bevétele, az összes kötvényvásárlásnak mintegy harmadát ez teszi ki. A tevékenységből tavaly szeptember végén 2,3 milliárd lej (517 millió euró) származott, ez 15 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!