Hirdetés

Nincs ok derűlátásra?

A legutóbbi EU-csúcsértekezlet egyébként jó kezdeményezései sem elegendőek arra, hogy eloszlassák az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat, és így ahhoz sem, hogy a piacok kockázatvállalási „üzemmódra” váltsanak – derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport felméréséből.

2012. július 10., 06:592012. július 10., 06:59

A júliusi vizsgálat során a ház azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont japán kötvénybefektetőknek, hogy szerintük a június végi uniós csúcstalálkozón felmerült tervek mérsékelik-e az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat. A Barclays Research ismertetése szerint a válaszadóknak mindössze a 23,1 százaléka mondta azt, hogy „igen, valamelyest”, 65,4 százalék a „nem igazán” válaszlehetőséget jelölte be, további 7,7 százalék pedig azt, hogy „egyáltalán nem”.

A június végi uniós csúcstalálkozón egyebek közt felmerült, hogy az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) forrásait közvetlenül, vagyis a kormányok közbeiktatása nélkül fel lehetne használni a tagállamok bankjainak feltőkésítésére. Ez azt is jelentené, hogy a spanyol bankok tőkefeltöltésére szánt 100 milliárd eurós külső kölcsön nem duzzasztaná a spanyol államadósságot. Éppen a spanyol adósság várható meredek növekedésére hivatkozva az elmúlt időszakban több hitelminősítő is agresszív mértékben rontotta a spanyol szuverén adósosztályzatot.

Mindemellett az elképzelések szerint az ESM formális kölcsönök nélkül is beavatkozhatna az eurótagállamok elsődleges szuverén adósságpiacain, abból a meggondolásból, hogy így könnyebben és olcsóbban lehet csökkenteni a spanyol és olasz állampapírhozamokat, és elejét lehet venni annak, hogy e két országnak teljes körű mentőprogramokat kelljen összeállítani az IMF részvételével.

Más nagy londoni házak már azt modellezik, hogy az euróövezet felbomlása esetén a távozó országok új valutái milyen mértékben értékelődnének le, és ez milyen hatással lenne államadósság-rátáikra. A Capital Economics közgazdászai azt vették alapul, hogy az európeriféria folyómérleg-egyenlegeinek kiegyensúlyozásához milyen valutaleértékelődésre lenne szükségük az érintett országoknak. A ház becslései szerint Görögország és Portugália folyómérlegének kiegyensúlyozásához 40 százalék körüli, reálértéken mért leértékelődés kellene, Olaszország és Spanyolország esetében 30 százalékos árfolyamgyengülés tűnik szükségesnek. Írország folyómérlege most már többletben van, de a Capital Economics szerint az ír gazdaság külső versenyképességének helyreállításához is szükség lenne mintegy 15 százalékos leértékelődésre.  A ház szerint ilyen mértékű leértékelődések fenntarthatatlan szintre emelnék az euróban mint valutában jegyzett szuverén külső adóssághányadot.

A Capital Economics kimutatta, hogy az általa számolt valutaleértékelődés esetén Görögország államadósság-rátája a hazai össztermék (GDP) 250 százaléka fölé emelkedne, Portugália és Olaszország adósságrátája meghaladná a 175 százalékot, Spanyolország és Írország GDP-arányos szuverén euróadósság-hányada pedig jelentősen 100 százalék fölé nőne.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés