Fotó: Haáz Vince
Túl korai lenne még számos európai uniós vezető szerint egy úgynevezett „vakcinaútlevél” bevezetése, amellyel szabadon közlekedhetnének az országok között azok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást.
2021. január 18., 18:272021. január 18., 18:27
2021. január 18., 18:332021. január 18., 18:33
Megosztja az európai döntéshozókat Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök múlt heti javaslata, amely szerint az Európai Uniónak el kellene fogadnia egy egységes oltási igazolást, az ugyanis hozzá tudna járulni a koronavírus-világjárvány által egyik leginkább sújtott idegenforgalomra.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is úgy véli, „egy adott ponton” be lehet majd vezetni egy „vakcinaútlevelet”, de semmiképp sem most. Michel szerint létezik elvi megállapodás egy hasonló dokumentumról, viszont előtte sokkal nagyobb tömegeknek kell megkapniuk a koronavírus elleni oltást. Ha túl korán vezetnék be, akkor „óriási frusztrációt okozna Európában és másutt”.
Az Európai Tanács elnöke egyébként nemrég újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem zárja ki annak a lehetőségét a jövőben csak a Covid-19 ellen beoltottak utazhatnak az EU tagállamai között. „A téma számos európai országban érzékeny” – jegyezte meg egyúttal.
Franciaország például egyelőre „tartózkodó” a témában. Clément Beaune európai ügyekért felelős párizsi miniszter minap úgy nyilatkozott, egy hasonló kezdeményezésnek nincs mit keresnie az Európai Tanács következő ülésének a napirendjén.
– fogalmazott a tárcavezető, aki szerint akkor lehet csak újra elővenni a témát, amikor már általánossá válik a vakcinához való hozzáférés. Példaként a 350 ezer franciaországi, munkaügyben a határon át ingázó személyt hozta fel, és ígéretet tett, hogy nem zárulnak le a schengeni övezet határai.
„Szerintem nem jó ötlet, hogy az oltási igazolványt az európaiak utazásának megkönnyítésére használják” – jelentette ki az elnök, aki szerint: ez diszkriminációt jelentene, ami „egyszerűen elfogadhatatlan”. Az államfő szerint szükség lehet egy ilyen igazolványra, de az kizárólag orvosi célokat szolgálhat majd.
Fotó: Haáz Vince
„De az, hogy ezeket az oltási bizonyítványokat Európa lakosságának kettéosztására használják, hogy vannak, akik már be vannak oltva, és vannak, akiket még nem oltottak be, nem tűnik jó dolognak” – mondta Iohannis.
Közben a Magyar Nemzet hétfőn a Travel Weekly hírportálra hivatkozva arról írt, hogy márciustól már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a Covid–19 elleni oltottság igazolására szolgáló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazását.
Ez a lépés Alan Murray Hayden, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA utas- és biztonsági termékekért felelős vezetőjének elmondása szerint globálisan felgyorsíthatja a határok újranyitását, a légi közlekedés, a korábban élénk utasforgalom helyreállítását az egyes országok között. Erről az illetékes minap egy szakmai fórumon beszélt, és gyors előrelépésnek nevezte, hogy piacra dobják a villámgyors fejlesztéssel létrejött egységesített megoldást.
vagyis az okmányok külön ellenőrzése nélkül, egészségügyileg biztonságos módon veheti igénybe a repülési szolgáltatást a nemzetközi járatokon.
Fotó: Haáz Vince
Az IATA a világjárványra válaszul az utazási irodák, légitársaságok által már évtizedek óta alkalmazott érintésmentes utasellenőrző rendszerére építette a papíralapú dokumentálásnál megbízhatóbb mobilos újítást, amely okostelefonon működik. Az applikáció tárolja, szükség esetén aktualizálja a járvánnyal kapcsolatos vakcinázottság tanúsítványát, vagy azt, hogy az utast mikor és milyen eredménnyel tesztelték koronavírusra.
amelyek híján a hatósági ellenőrzéskor feltehetik a kérdést az utasnak, hogy honnan származnak az igazolásai – ezzel a hamis teszteléseket is jobban kiszűrhetik.
Fotó: Haáz Vince
A szabványosított rendszer négy összetevőből áll: egyrészt tájékoztatást ad az egészségügyi követelményekről az adott ország esetén, amihez egy nyilvántartást is kínál a vizsgálati és oltási központokról, laborokról. Az alkalmazás azért is biztonságos, mert a tesztlaboratóriumok rajta keresztül el tudják küldeni a vizsgálati eredményeket, tanúsítványokat az utasoknak, ugyanakkor arra is van mód, hogy azokat maga az utas töltse fel, majd megossza a légitársasággal és a célállomáson lévő hatóságokkal.
megjegyezve: bizalmat kell kialakítani a kormányokban, erre alkalmas a karanténkövetelmények helyettesítésére bevezetett tesztelés és a vakcinaprogram, ezt egyesíti az IATA Travel Pass alkalmazása. „Reagálnunk kell az ipari igényekre, miközben lehetővé tesszük a versenyképes piacot” – összegezték.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
szóljon hozzá!