
Lassan újul a romániai autópark. Bár egyre több a hibrid- és az elektromos autó, az átlagéletkor 16,3 év
Fotó: Pixabay
Nagyobb az érdeklődés a környezetkímélő személygépkocsik vásárlását támogató Roncsautó Plusz kormányprogram iránt, mint tavaly – derül ki a környezetvédelmi minisztérium közleményéből.
2020. június 23., 14:032020. június 23., 14:03
Mint emlékeztetnek, idén új elektromos autók vásárlásakor a támogatás összege elérheti a 10 000 eurót is, hibridautók esetében pedig 4000 euróval segíti az állam a polgárokat.
Ebből mintegy 3000 elektromos vagy hibridautó vásárlását tudják támogatni – a hivatalos tájékoztatás szerint az előző négy évben összesen adtak ki ennyi vouchert.
A Roncsautó Plusz program három hónappal ezelőtti rajtja óta 1225 elektromos autó vásárlását támogató voucherre érkezett igénylés, miközben tavaly 1000 támogatási kérelmet regisztráltak – idézi a közlemény Costel Alexe környezetvédelmi tárcavezetőt. Feltétel egyébként – emlékeztet a minisztérium –, hogy legalább egy évig nem szabad értékesíteni a program keretében vett „zöldautót”, hogy a hatóságok biztosak legyenek abban, a gépkocsi az országban marad.
– fogalmazta meg a környezetvédelmi miniszter. A hagyományos roncsprogramban amúgy eddig nagyjából 20 000 támogatási igénylés érkezett a tavalyi 30 000-hez képest.
A szaktárca statisztikái szerint a romániai gépkocsipark 8,2 millió járművet számlál, ami 7,4 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest. A romániai forgalomba újonnan beírt autók nagy része viszont továbbra is külföldről behozott használt autó, a regisztrált gépkocsik 75 százaléka öregebb 10 évesnél. A romániai autópark átlagéletkora 16,3 év.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!