
2008. november 10., 14:362008. november 10., 14:36
Hatvanöt romániai és két magyarországi cég részvételével zajlott november 5. és 9. között Kolozsváron a Conmob Nemzetközi Bútorvásár. A 15. alkalommal megrendezett kiállításnak, mely a legnagyobb bútoripari seregszemle Erdélyben, idén is az Expo Transilvania adott otthont. A kiállítók 6500 négyzetméteren mutatták be termékeiket. Az autóbusz-pályaudvarból kialakított vásárcsarnok igencsak tarkabarka képet mutatott: igényesen berendezett standok váltogatták egymást olyanokkal, melyeknek tulajdonosai mindenféle esztétikai szempontot figyelmen kívül hagyva csupán azt célozták meg, hogy a lehető legtöbb bútort állítsák ki. Az alapanyagok közül továbbra is a faforgács és farost lemez a legnépszerűbb, de lehetett látni szépen megmunkált tömörfa bútorokat is, elsősorban a székelyföldi termelők jóvoltából. Azt, hogy a famegmunkálást művészi szintre lehet emelni, ékesen példázta a vásáron tizedik alkalommal szereplő sepsiszentgyörgyi Sculptura Secuiască Kft. standja. A bútorgyártók és -forgalmazók mellett néhány lakberendezési cikket árusító cég is jelen volt a vásárban, s képviseltette magát a szaksajtó is.
A Conmobról idén sem hiányoztak a magyarországi kiállítók. A székesfehérvári Garzon Bútor Kereskedelmi Kft.-nek komoly szándékai vannak Romániával kapcsolatban, hiszen a vásárral egy időben nyitotta meg erdélyi képviseletét a kolozsvári Cluj City Centerben. A vállalkozás, melynek jogelődjét 1949-ben alapították, lakás-, iroda-, egészségügyi, oktatási és szállodabútorokat gyárt. Üde színfoltja volt a vásárnak a függőszékeket gyártó és forgalmazó veszprémi Zero Gravity Manufacturing Kft. standja. A Romániában egyelőre kuriózumnak számító függőszékek egypontos felfüggesztésű, lakásban és a szabadban egyaránt használható ülő- vagy fekvőalkalmatosságok, melyek hát- és gerinckímélő jellegűek, s emiatt Nyugaton egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.