
Minden második romániai munkavállaló kap havonta étkezési utalványokat, vagyis a pluszjuttatásban több mint kétmillió alkalmazott részesül – számolt be a Ziarul Financiar gazdasági napilap az elektronikus utalványok kibocsátásával foglalkozó Up Románia csoport adataira hivatkozva.
2015. június 02., 19:142015. június 02., 19:14
A nyugati országokban ezzel szemben teljesen más a tendencia: Németországban például a munkavállalóknak mindössze 0,5 százalékának biztosítanak ételjegyeket, Spanyolországban az érintettek aránya alig 2 százalék, Lengyelországban 3 százalék, míg Franciaországban 15 százalék. Magyarország ugyanakkor ebből a szempontból leelőzi Romániát: a munkaadók az alkalmazottak 65 százalékának osztanak ki havonta étkezési utalványt.
Elena Pap, az Up Románia igazgatója szerint a jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy az alacsony vásárlóerővel rendelkező országokban – mint Románia – étkezési utalványok kibocsátásával próbálják fenntartani a fogyasztást. Mint kifejtette: jelenleg egy étkezési utalvány értéke 9,41 lej, ez egy 21 munkanapos hónapban 197,61 lejt jelent.
Mivel a bruttó minimálbér alig 975 lej, az ételjegyek 20 százalékkal növelik azok vásárlóerejét, akik ennyit keresnek havonta. A szakértő azt is elmondta: amikor 1999-ben Romániában is bevezették a pluszjuttatást, 130 ezer alkalmazott kapott étkezési utalványt, ez az összes munkavállaló 2,7 százaléka volt, így tíz év alatt a fizetőeszköz rendkívül népszerű lett.
Egy másik fontos tényező az országban többségben lévő vállalatok típusa: mivel Romániában a munkavállalók nagy része kis cégnél dolgozik, amely nem rendelkezik olcsó élelmiszert kínáló saját étkezővel, a beosztottaknak máshogyan kell beszerezniük a napi betevőt. Emellett az is számít, hogy az étkezési utalványokat mennyire széles körben lehet felhasználni, Franciaországban például csak bizonyos éttermekben fogadják el ezeket, így értelemszerűen nem annyira népszerű az alternatív fizetőeszköz.
A kormány egyébként múlt héten döntött az étkezési utalványok értékének 0,6 százalékos – 9,35 lejről 9,41 lejre történő – emeléséről. Az intézkedés ellenére egy voucher továbbra sem elég egy kiadós ebédre, de a fizetőeszköznek számos előnye van, például sem a munkaadónak, sem az alkalmazottnak nem kell utána társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnie, illetve a nyereségadó is kisebb.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!