2007. szeptember 28., 00:002007. szeptember 28., 00:00
Az OMV-nél már kedden közölték, hogy az ajánlattételre vonatkozó szándéknyilatkozatot követően „közvetlenül a legfontosabb MOL-részvényesekhez” akarnak fordulni. A részvénytulajdonosokkal folytatott megbeszélések célja nyomást gyakorolni a Mol menedzsmentjére, amely mindez ideig megakadályozta a felvásárlást.
A brüsszeli bizottság illetékes tisztségviselője közölte: az Európai Bizottság szoros figyelemmel kíséri az OMV Mol-felvásárlási próbálkozásának ügyét. „A bizottság nagyon szoros figyelemmel követi a helyzetet, a tőke szabad mozgásával kapcsolatos potenciális konfliktusra való tekintettel” – fogalmazott Oliver Drewes, aki Charlie McCreevynek, a bizottság belső piacért felelős tagjának a szóvivője. Az Európai Bizottság általában arra törekszik, hogy lebontsa a 27 EU-ország közötti beruházási akadályokat.
Szerdai számában a londoni Financial Times úgy vélekedett, hogy Budapest álláspontja valószínűleg ellentétesnek bizonyul azokkal a bizottsági intézkedésekkel, amelyek a protekcionizmus visszaszorítását és az uniós piacnak a nagyobb verseny előtti megnyitását célozzák. A lap szerint a MOL-ra pályázó osztrák OMV előző nap jelezte is, hogy az EU-bizottsághoz fordul támogatásért. Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója azt mondta a Financial Timesnak: afeletti csalódásában tette nyilvánossá az átvételi terveket, hogy a Mol elvetette a tárgyalásokat.
Hírösszefoglaló
Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Marcel Boloș, aki az első Ciolacu-kormány pénzügyminisztere volt 2023 júniusától 2024 decemberéig, azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban.
Cáfolta kedden a kormány, hogy az általános nyugdíjkorhatár emelését fontolgatja – a reakció annak nyomán született, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn este arról beszélt: elengedhetetlen a nyugdíjazási korhatár emelése.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.