2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00
Mint arról beszámoltunk, a szakszervezetek és a kormány képviselői között tavasszal folytatott tárgyalások nyomán született egyezség értelmében július 1-jétől az országos minimálbérnek 540 lejre kellene emelkednie, télen pedig újabb tárgyalások következnének. A szakszervezeti vezetők szerint nem az infláció vagy az alacsony termelés az okai a kormány döntésének, hanem a külföldi befektetők vonzása a cél. Meggyőződésük, hogy a kabinet ebben az esetben is a már bejáratott taktikához folyamodott, azaz olcsó munkaerő ígéretével próbálja csábítgatni a befektetőket. Az érdekvédelmi tömörülések tiltakozásához ez alkalommal a munkáltatói szövetségek is csatlakoztak, úgy értékelve: nagy szükség van a béremelésre.
Petru Dandea, a Cartel Alfa szakszervezeti tömb alelnöke szerint, ha a kabinet kitart az elképzelés mellett, országos tiltakozó megmozdulásokat szerveznek, amelyek nagymértékben ronthatják a jelenlegi kormánypárt megítélését a választók előtt. A szakszervezeti vezető ugyanakkor elmondta: meggyőződésük, hogy a béremelések elengedhetetlenek, ha Romániában az európai munkapiaci viszonyokhoz hasonló körülményeket akarnak teremteni. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia alelnöke hozzátette: az érdekvédelmi tömb el tudná fogadni a béremelések október elsejéig történő halasztását, de csak abban az esetben, ha a kormány utána 700 lej fölé emelné a minimálbért. Egyes szakszervezeti vezetők szerint a kormány a minimálbér szinten tartásával próbálja ellensúlyozni, hogy nem tudott gátat szabni az élelmiszerek és a energiahordozók jelentős drágulásának és az ennek következtében meglendült inflációnak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.