
2012. június 15., 10:182012. június 15., 10:18
A szakemberek szerint ez elsősorban azért alakult így, mert az utóbbi években a gazdasági válság miatt jelentősen csökkent a drágább ajánlatok ára, így a luxusnyaralásokat többen megengedhetik maguknak, az olcsóbb lehetőségek ezzel szemben ugyanannyiba kerülnek, ezért az üdülésre kevesebbet áldozó turisták inkább otthon maradnak.
A három-négy évvel ezelőtt 1500-1800 euróba kerülő egyhetes üdülőcsomagokat ma már 4-500 euróért is meg lehet vásárolni, ugyanakkor a repülőjegyek ára is nagymértékben visszaesett, néhány éve például 6000 euróért lehetett eljutni az Egyesült Államokba, jelenleg azonban akár már 2500 euróért is lehet jegyet váltani.
Sorin Văduvoiu, a Perfect Tour ügynökség igazgatója elmondta, a Karib-szigeteken vagy a Dominikai Köztársaságban a január–márciusi időszakban egy ötcsillagos, all inclusive szállodában egy személynek egy egyhetes nyaralásért mintegy 1500 eurót kell fizetnie, az árban a repülőút is benne van. Tavaly közel ezren választották ezeket a célpontokat, kétszer annyian, mint a megelőző évben, az igazgató szerint pedig ez idén sem fog változni.
„Az ázsiai célpontok is egyre népszerűbbek, elsősorban Thaiföldre gondolok, egy ide szóló repülőjegy 2008 óta 10 ezerről hatezer euróra csökkent. Mintegy 700 turista utazott Ázsiába december és február között az ügynökség révén, az árak egy személy számára 1000-1500 euró között mozognak” – magyarázta a turistairoda vezetője. Hozzátette, a Közel-Keletre is egyre több kelet-európai vendég látogat, ezért az Egyesült Arab Emirátusok Flydubai légitársasága október 1-jétől a romániai piacra is belép, a vállalat hetente négy járat indítását tervezi Bukarest és Dubai között.
Az olcsóbb turisztikai ajánlatok szektora ezzel szemben egyre inkább megsínyli a válság hatásait, az ügynökségek egyre kevesebb görögországi, bulgáriai vagy törökországi, körülbelül heti 150 euróba kerülő csomagot kínálnak az ügyfeleknek. „Természetes, hogy aki eddig 3000 eurót is fizetett egy-egy nyaralásért, ezután sem fog lemondani róla, azok többsége viszont, akik csak 200 eurót tudnak áldozni egy-egy utazásra, folyamatosan lépnek ki a piacról. 2008-hoz képest mintegy 50 százalékkal kevesebb ilyen ügyfelünk van” – fejtette ki Sorin Văduvoiu.
Hasonlóan fogalmazott Alin Burcea, a Paralela 45 ügynökség vezetője is, aki szerint az olcsóbb nyaralási lehetőségek gyakorlatilag megszűntek a kereslet szempontjából. „Ezzel szemben egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az egzotikus körutazások, mintegy 30 százalékos növekedésre számítunk idén ezen a téren. Amerikába indítunk például egy ilyen csoportot, egy személynek 4400 eurót kell fizetnie, és már mindegyik meghirdetett jegyet eladtuk” – magyarázta az igazgató.
Nicolae Demetriade, a World Travel ügynökség igazgatója emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a válság során a hajóutak iránti kereslet is megugrott. „Közel sem olyan drága egy hajóút, ahogyan azt sokan gondolják, ráadásul ez a legteljesebb turisztikai csomag. Ebben az évben 15 százalékos növekedésre számítunk a kereslet terén” – mutatott rá az igazgató.
Az elmúlt évben egyébként mintegy 4,5 millió utazást jegyeztek a különböző irodák országszerte, a leggyakrabban látogatott célpontok Bulgária, Magyarország, Olaszország, Törökország, Ausztria, Nagy-Britannia, Görögország, Németország, Franciaország és Horvátország volt, a felmérés az üzleti utakat is tartalmazza.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.