Hirdetés

Nem hisznek a sztrádaígéreteknek – nincs reális esély a kormány által beharangozott 180 kilométer autópálya átadására

Túl nagyot álmodtak? A Pro Infrastruktúra szerint esély sincs a kormány terveinek megvalósulására

Túl nagyot álmodtak? A Pro Infrastruktúra szerint esély sincs a kormány terveinek megvalósulására

A román kormány által az idei év folyamán átadni tervezett 180 kilométer autópályának még a negyede sem épül meg a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint. Az RMDSZ közben azt mondja, sikerült többletforrást kilobbiznia a szociálliberális koalíciótól sztrádaépítésre.

Bálint Eszter

2019. február 13., 09:392019. február 13., 09:39

Cáfolni sietett az autópálya-építések előrehaladását árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület Rovana Plumb ügyvivő közlekedési miniszter bejelentését, miszerint az idei év végéig megépül 180 kilométernyi sztráda. A szervezet ismételten közölte, számításai szerint

a reális forgatókönyv azt mutatja, hogy 2019-ben 43,28 kilométer autópálya készül el, és a „nagyon optimista forgatókönyv” szerint is alig 69,18 kilométer.

Hirdetés

A civilek friss Facebook-bejegyzésükben a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) által terjesztett „hazugságjárványról” beszélnek, amit „minden szűrő nélkül” átvesz a politikum. Név szerint említik Plumbon kívül még Călin Popescu-Tăriceanut, a szenátus, illetve a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökét.

Ezúttal is elmarad a felelősségre vonás?

„Az állami költségvetés vitáján Rovana Plumb felelősség, szégyen és gondolkodás nélkül azt ígérte, hogy a 2019-es év végéig átadnak 180 kilométer autópályát. Egyebek mellett

olyan szakaszok átadását is ígérik, amelyeken még nem is kezdődött el a tulajdonképpeni munka,

a kivitelezés határideje pedig 19 hónap (A3 Bors–Bihar), 24 hónap (A3 Barcarozsnyó–Keresztényfalva) vagy 3 év (A7 Bákó körgyűrűje és DX12 Craiova–Slatina)” – támasztják elő prognózisukat a civilek. Majd felteszik a kérdést, hogy vajon ezúttal történik-e valami, amikor az év végén „a most pufogtatott nyilatkozatokról nyilvánvalóan bebizonyosodik, hogy a naivaknak szánt ígéretek, durva félretájékoztatások és emeletes hazugságok voltak?” „Nem, semmi! – adják meg rögtön a választ. – Mivel senki sem vonja felelősségre ezeket az egyéneket, akikben egy csepp szégyenérzet vagy jóérzés sincs”.

Az RMDSZ fejlesztésekért lobbizott

Közben az RMDSZ szintén Facebook-bejegyzésben számolt be a kor­mánnyal a 2019-es évi állami költségvetésről folytatott tárgyalásokon elért eredményekről, többek között arról, hogy

sikerült kilobbiznia az észak-erdélyi autópálya kivitelezésére tervezett összeg (164 millió lej helyett 702 millió) megnégyszerezését.

Emellett – teszi hozzá az alakulat – a megyei önkormányzatoknak 300 millió lej helyett 600 millió lejt biztosítanak utak korszerűsítésére, pénzt különítenek el jelentős kórházi befektetésekre Kovászna, Maros, Szilágy és Hargi­ta megyében, a marosvásárhelyi repülőtér további korszerűsítésére, a brassói repülőtér megépítésére, illetve Kolozsváron és Csíkszeredában magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozására. „További módosításokkal készülünk a parlamentben. A pénteki végszavazás előtt döntjük el, hogyan szavazunk” – közölte bejegyzésében az RMDSZ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Nőtt a légiutas-forgalom Romániában, a londoni járatok a legnépszerűbbek

Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.

Nőtt a légiutas-forgalom Romániában, a londoni járatok a legnépszerűbbek
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Gazdasági miniszter: megkönnyítettük a katonai célú beruházásokat Romániában

A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.

Gazdasági miniszter: megkönnyítettük a katonai célú beruházásokat Romániában
2025. december 06., szombat

Visky András erdélyi író kapta a Prima Primissima Díjat magyar irodalom kategóriában

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Visky András erdélyi író kapta a Prima Primissima Díjat magyar irodalom kategóriában
2025. december 05., péntek

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?

A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?
2025. december 05., péntek

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle

A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle
2025. december 05., péntek

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom

Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat

Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat
2025. december 05., péntek

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben
2025. december 05., péntek

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi
Hirdetés
Hirdetés