
Fotó: Veres Nándor
Nem akarja ismét bérbe adni a csíkdánfalvi Dugásfürdőt a helyi önkormányzat, a létesítmény működtetését ehelyett a hivatal által létrehozott cégre bíznák – nyilatkozta Bőjte Csongor Ernő polgármester.
2014. szeptember 22., 17:242014. szeptember 22., 17:24
„Teljes mértékben átszervezzük a fürdővel kapcsolatos tevékenységet. Konkrétumok még nincsenek, a további lépésekről a következő hónapokban döntünk” – mutatott rá az elöljáró.
Amint arról beszámoltunk, a helyi önkormányzat tulajdonában levő Dugásfürdőt korábban koncessziós szerződéssel működtető Dan Tourist R Day Kft. jelentős pénzügyi problémákkal küzd. A többségben magyarországi tulajdonban levő vállalkozás emiatt lemaradt egy 400 ezer eurós uniós pályázatról, mivel nem tudta biztosítani a fejlesztési projekt 50 százalékos önrészét.
A cég nemrég tulajdonosváltáson is átesett: az új, szintén magyarországi főrészvényes azonban kevés érdeklődést mutatott a létesítmény iránt, sőt a cég jelentős adósságot is felhalmozott. Az önkormányzat ennek nyomán júliusban döntött a koncessziós szerződés felbontásáról. A meghiúsult uniós projekt keretében egyébként fedett medencéket és teljes ellátást biztosító szálláshelyeket építettek volna, emellett a fürdőhöz vezető, rendkívül rossz minőségű utat is felújították volna.
A polgármester korábban úgy nyilatkozott: egyre nehezebb olyan megbízható vállalkozót találni, aki rendelkezik is annyi tőkével, hogy be tudjon ruházni egy ilyen létesítménybe. Ugyanakkor az önkormányzat általi működtetésnek is megvannak az árnyoldalai, hiszen a község nehezen tudná biztosítani a saját forrásokat vagy önrészeket bármilyen beruházáshoz.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!