Hirdetés

Nagyszabású beruházás Zilahon

Szakmai továbbképző és fejlesztési központot nyitott Zilahon az olasz Tenaris energia- és olajipari nagyvállalat, amely a Szilágy megyei város mellett Bukarestben, Ploieşti-en és Călăraşi-on működtet gyárakat, összesen több mint 1700 alkalmazottnak biztosítva munkahelyet Romániában.

2015. április 20., 20:082015. április 20., 20:08

A zilahi fejlesztőközpont 14 millió dollárból valósult meg, a létesítmény hétvégi avatásán pedig a vállalat vezetőin kívül Victor Ponta miniszterelnök, Ioan Rus közlekedésügyi miniszter, valamint a megyei és helyi hatóságok illetékesei is részt vettek.

Victor Ponta rámutatott: a Tenaris egy olyan nagyvállalat, amelyet bármelyik ország, illetve kormány szívesen vendégül lát.

„Egy ilyen csoport jelenléte garancia a közép- és hosszú távú beruházásokra, számos munkahelyet – csak Zilahon több mint ezren dolgoznak a vállalatnak –, nem utolsósorban pedig korszerű technológiát és szakmai fejlődési lehetőséget jelent, amelyre Romániának nagy szüksége van. A központ nyomán az ország a gazdasági befektetések szintjéről az oktatási és kutatási beruházások szintjére léphet” – fogalmazott a kormányfő.

Michele Della Briotta, az olasz nagyvállalat menedzsere arról számolt be, hogy a továbbképző központ nemcsak a Tenaris több mint 1700 romániai alkalmazottjának nyújt majd képzési lehetőségeket, hanem közösségi térként is működtetni szeretnék.

„Itt szervezzük majd azokat az oktatási, kulturális és más rendezvényeket, ünnepségeket, amelyekbe a helyi lakosokat is be akarjuk vonni” – magyarázta a menedzser. Paolo Rocca vezérigazgató ugyanakkor kifejtette: a Tenaris romániai beruházásai már elérik a 370 millió dollárt, a projekteket pedig minden esetben százszázalékosan támogatta a kormány, valamint a helyi hatóságok.

„A vállalatnak ugyan az elmúlt időszakban mérséklődtek a bevételei az olajipari válság miatt, de a romániai gyárak és egységek továbbra is a Tenaris legbiztosabb beruházásnak számítanak” – fogalmazott a vezérigazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés