
Fotó: Mediafax
2008. február 15., 00:002008. február 15., 00:00
Az elemzők és a befektetők várakozásai szerint a jegyzés révén a BVB-n megnövekszik a készpénzkészlet, amire a tőzsdének égető szüksége van a nemzetközi pénzpiacokon uralkodó helyzet miatt kialakult állapotok kiegyensúlyozásához.
Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója szerint a bukaresti értékpapírpiacra történő betörés történelmi pillanatnak minősíthető mind a német pénzintézet, mind a térség befektetőinek szempontjából.
A bankvezér az Erste-papírokba való befektetés kapcsán közép- és hosszú távú tervezést ajánlott a tőzsdei résztvevőknek. Treichl azt javasolta az esetleges befektetőknek, hogy kevésbé hallgassanak az elemzők véleményére, egyszerűen vásároljanak Erste-részvényeket, majd pedig „nézzék meg, mi lesz 10 év múlva”. Az Erste-részvények egyik, szakértők által is elismert előnye az árfolyambeli stabilitás. A vezérigazgató a tízéves határidőt azzal magyarázta, hogy bár Románia komoly gazdasági és pénzügyi potenciállal rendelkezik, a jelenlegi folyómérleghiány és a politikai bizonytalanság rányomják a bélyegüket a befektetésekre. Emellett a felelőtlen béremeléseket említette, valamint hogy a 2008-as kampányév bizalmatlanságot kelt a tőzsdei szereplők között.
Ami az Erste más tőzsdéken való jegyzését illeti, Treichl úgy értékelte, középtávon főképp a bécsi tőzsde vetélytársként tekinthet a BVB-re, mivel záros határidőn belül ez utóbbi méreteiben meghaladhatja az osztrák börzét. „Úgy értékeljük, hogy a bukaresti tőzsde iránt a jegyzett értékpapírok vonzereje miatt fokozódott az érdeklődés” – magyarázta a bankvezér.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.