Hirdetés

Munkaügyi miniszter: sokkal drasztikusabb megvonásokat előzhetnek meg a mostani megszorítások

Akár 70 százalékkal is csökkenhetne 2011-ben a közalkalmazottak bére, ha a kormány nem alkalmazná a jelenlegi megszorításokat – mondta hétfőn a munkaügyi miniszter. Mihai Şeitan szerint nemsokára a szerzői jogi és megbízási szerződésekből származó jövedelmek után is kötelezően fizetni kell az egészség- és társadalombiztosítási hozzájárulást.

Hírösszefoglaló

2010. május 31., 13:512010. május 31., 13:51

Ha a kormány nem alkalmazná a jelenlegi megszorításokat, amelyek többek között a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak 25, illetve 15 százalékos csökkentésére vonatkoznak, akkor 2011-ben 30 vagy 50, de akár 70 százalékkal is csökkenteni kellett volna ezeket a jövedelmeket – figyelmeztetett Mihai Şeitan hétfőn . A munkaügyi miniszter ezt egy rendezvényen mondta, amelynek keretében újságírók előtt beszélgetett Liviu Voinea közgazdásszal.

A kormány vasárnapi ülésén elfogadta azt a két törvénytervezetet, amelyek a bérek és nyugdíjak csökkentése mellett egy sor már megszorítást is előírnak. Emil Boc miniszterelnök szerint a megvonások az idei év végéig érvényesek. A kormányfő szerint 2011-ben ismét nőhetnek a bérek és nyugdíjak, ehhez azonban át kell alakítani az államigazgatás apparátusát és alkalmazni kell az új nyugdíjtörvényt.

Mihai Şeitan arról is beszélt hétfőn, hogy a következő időszakban elkészül egy törvénytervezet, amely a szerzői jogi és megbízási szerződésekből származó jövedelmek esetében is kötelezővé teszi az egészség- és társadalombiztosítási hozzájárulások befizetését.

„Ez a törvény bérként kezeli majd a szerzői jogi és megbízási szerződésekből származó összegeket, valamint az egyéni vállalkozók jövedelmeit, így ezek után is kötelezően fizetni kell majd a hozzájárulásokat” – mondta a munkaügyi miniszter.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés