
Havonta 200 és 500 euró közötti támogatást kapnak azok a cégek, amelyek 24 évesnél fiatalabb személyt vesznek fel: az alkalmazottanként járó finanszírozást egy évig biztosítják, az új munkahelyet azonban legalább 18 hónapig meg kell tartani.
2015. április 08., 15:582015. április 08., 15:58
Az európai uniós alapokból támogatott programot szerdán indította el Victor Ponta miniszterelnök, Rovana Plumb munkaügyi miniszter és a bukaresti látogatáson tartózkodó Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke.
A projekt lebonyolítására Románia 470 millió erurót hívhat le a 2014–2020-as EU-s költségvetési időszakban, ebből pedig becslések szerint 411 ezer 16 és 24 év közötti fiatalnak biztosítanak munkahelyet, illetve továbbképzési lehetőséget.
Rovana Plumb elmondta: a 2018-ig tartó program három szakaszból, a tanácsadásból, a regisztrálásból és az alkalmazásból áll. „A kedvezményezett fiatalok mindhárom szakaszban finanszírozásban részesülnek, ugyanakkor az alkalmazó cégek is kedvezményekre, illetve támogatásban részesülnek. Az a munkaadó ugyanis, amely 18 hónapnál több ideig alkalmazza az új beosztottat, két évig mentesül a munkanélküliségi hozzájárulás kifizetésétől” – magyarázta a munkaügyi miniszter.
A programot főként a közösségi oldalakon – a Facebookon, a Youtube-on, az állásközvetítő portálokon – valamint az Európai Bizottság honlapján és Garantiipentrutineri.ro weboldalon népszerűsítik.
Victor Ponta elmondta: noha a fiataloknak egyre több elhelyezkedési lehetőségük van, főként az IT-szektorban, szerinte szükség van külső segítségre is a munkahelykeresés tekintetében.
Valdis Dombrovskis arról számolt be, hogy a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta az egész EU-ban aggasztó mérteket ölt, ezért rendkívül fontos, hogy a kormány minél hatékonyabban népszerűsítse a tegnap elindított akciót az érintettek körében. Mint kiderült, a programot eddig Finnországban, Lettországban és Portugáliában indították el.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!