Múlóban a világválság tünetei

Világméretű recesszió legutóbb 1946-ban volt. Óriási különbség azonban, hogy akkor, a világháborún meggazdagodott Amerika a Marshall-segéllyel igyekezett kihúzni a világot abból a bajból, amelyet nem ő okozott. Most viszont alapjában Amerika okozta a válságot, de nincs pénze segíteni senkinek, ső, maga szorul a felzárkózó országok támogatására.

Hosszú folyamat  keserű gyümölcse 

Az Egyesült Államokban a válság - pusztán a GDP alakulását tekintve - most sem volt mélyebb a korábban is időről időre szokásosaknál. Azonban jó néhány gazdasági szakember úgy véli, hogy hosszú folyamat érett be a mostani válsággal. Ronald Reagan és Margaret Thatcher piacosító gazdaságpolitikája már az 1980-as években oszlatni-foszlatni kezdte a \"jóléti társadalom\" illúzióját. Ezt a folyamatot meggyorsította a rendszerváltás, a kelet-európai átalakulás, a Szovjetunió megszűnése, vagyis a \"szocialista alternatíva\" csődje. Az addig is már mindinkább csak vélt modellkonkurencia kidőlésével a tőkét többé semmi sem ösztönzi a jólét adakozó jellegű finanszírozására, sem adók, sem tisztességes bérek-fizetések formájában. Elrettentő példaként Németországban az elmúlt évtizedben már nem nőtt, sőt 2005-től egészen az idei, átmeneti deflációig csökkent a reálbér és a kifizetett összes bér vásárlóértéke is, miközben a GDP évi 2-3 százalék között gyarapodott az exportból és a beruházásokból. A magángazdaság azonban profitot próbált csinálni az elszegényedés és a fogyasztási kényszer közti feszültségből is. Üzleti alapra került a jólét, sőt már a mindennapi lét finanszírozása is: a magánbankok az elmaradó béremelkedést bővülő hitelkínálattal pótolták boldog-boldogtalannak, mintha a csapból is pénz folyna, és sosem kellene törleszteni. 

Megjósolható katasztrófa

A katasztrófa megjósolható volt azóta, hogy a Clinton-kormányzat az 1990-es évek végére a minimumra csökkentette a pénzügyi piacok szabályozását és felügyeletét az Egyesült Államokban, majd - a 2001-es recesszió gyógyítására - az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) gyorsan csökkentette alapkamatát, és néhány év alatt mindennapi munkaeszközzé fejlődött az internet.
Az amerikai bankok az alacsony kamatot nagy szériával ellensúlyozták. Míg a Fed alapkamata 1 százalékos volt 2003. júniustól 2004. júniusig, a jelzálogkölcsön-kínálatot kiterjesztették mindenkire. A nagyobb kockázatot pedig úgy vélték fedeztetni, hogy a mind kétesebb adósságokra épített, származékos termékeket eladták szerte a világban. A pénzügyi piacok ilyen összefonódására azelőtt nem volt példa, és az internet elterjedése előtt nem is volt lehetőség. Úgyhogy amikor a Fed alapkamata 2007. júniusig 5,25 százalékra emelkedett, és a nem elsőrendűnek (subprime) nevezett jelzálogkölcsönök amerikai piaca megrendült, akkor összeomlott az egész reá épített világméretű piramisjáték is. 

Minimálisra apasztott  hitelezés

Ebből úgy lett világválság, hogy sehol a világon nem lehetett tudni, vajon melyik bank mennyire volt és van kitéve a nem elsőrendű amerikai papírok okozta kockázatnak. A Bank of England becslése szerint idén tavaszig a világ fél évi GDP-jével egyenértékű piaci tőkeérték olvadt el. Ezért a kereskedelmi bankok majdhogynem beszüntették a bankközi hitelforgalmat. A kiszáradó bankközi likviditás némi késéssel - tavaly tavasztól - fokozatosan minimálisra apasztotta a vállalatoknak nyújtott hitelezést és a lakossági hitelforgalmat. Innen már csak egy lépés volt a keresletcsökkenés, a vállalati veszteségek és csődök szaporodása, a gyorsan növekvő munkanélküliség.

A mértékadó központi bankok - a Fed, az Európai Központi Bank, a Bank of England és mások - 2007. december óta egyeztetett likviditásnövelő intézkedésekkel avatkoztak be, és gyorsan, majdnem nullára csökkentették alapkamatukat. Majd nemsokára beléptek a kormányok is, óriási költségvetési programokkal, részint a megroggyant kereskedelmi bankokat, részint a vállalatokat és a keresletet támogatva. 

Kína fedezi a hiányt

Az elsősegélynek szánt intézkedések tartóssá váltak. Még ma sem tudni, hogyan-miként akarják-tudják a világ kormányai visszavonni a magángazdaságot támogató intézkedéseket. Az Európai Bizottság szerint az EU-tagállamok összesített államháztartási hiánya a GDP 6,9 százaléka lesz idén, jövőre 7,5 százalékra ugrik, és még 2011-ben is 6,9 százalékos lesz, messze az EU-ban kötelező legföljebb 3 százaléktól. Az Egyesült Államok államháztartási hiánya belátható ideig meghaladja a GDP 12 százalékát is. Ezt a hiányt nagyrészt Kína fedezi az amerikai állampapírok vásárlása révén.

A felelőtlen hitelezés okozta válságot még több hitellel próbálja tehát kezelni a világ, és ennek az ördögi körnek most már a kormányok, a nemzeti költségvetések is részesei. A hitelpiacok megregulázására sok a terv, de kevés az intézkedés. Az óriási deficitek - számos elemző szerint – épp akkor okozhatnak majd romboló inflációt, és finanszírozásuk szükséglete épp akkor szívhatja majd el a tőkét a gazdaság elől, jó magasra tornászva a kamatokat, amikorra a világ talán kilábalna a bajból.