2008. április 25., 00:002008. április 25., 00:00
A dokumentum szerint a MOL Románia üzleti forgalma 2007-ben meghaladta az 533 millió eurót. Ez enyhén magasabb érték a tavalyelõtti évhez képest, hiszen 2006-ban a cég forgalma több mint 524 millió euró volt. Ezt annak ellenére sikerült elérni, hogy a MOL-hálózat kevesebb töltõállomással rendelkezik a román Petrommal megkötött eladási szerzõdésnek megfelelõen.
Ennek értelmében a MOL 30 benzinkutat adott el, és 11-et vásárolt. Szintén 2007-ben a vállalat áttért a CODO üzemelési rendszerre, ami azt jelenti, hogy a töltõállomások a MOL tulajdonát képezik, de az üzemelést dílerek valósítják meg. „A kiskereskedelmi hálózat optimalizálása és új üzletágak bevezetése mellett célul tûztük ki azt is, hogy elsõk legyünk a piacon, akik új és innovatív szolgáltatásokat vezetnek be az ügyfelek részére, mint amilyen például a TVA-visszaigénylés lehetõsége a kártyás ügyfelek számára” – nyilatkozta Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezetõ igazgatója. Hozzátette: büszkék a Daciával kötött partnerségi szerzõdésre is, amely révén biztosítják az elsõ tankolást és az autóápolási szereket a Renault tulajdonában lévõ gyárból kigördülõ Logan típusú gépkocsik számára.
Hírösszefoglaló
Kitartó az OMV
Az OMV továbbra is fenntartja a MOL felvásárlásával kapcsolatos tervét annak ellenére, hogy az osztrák részvényes szempontjából csalódást keltõ volt a MOL szerdán megtartott éves közgyûlése. A közgyûlésen a részvényesek jóváhagyták azokat a javaslatokat, amelyek tovább erõsítik a MOL igazgatóságát, és lehetõvé tették a saját részvényarány 10-rõl 25 százalékra történõ felemelését. „Mindez semmit sem változtat a mi szempontunkból” – mondta Thomes Hümer, az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern szóvivõje. Az OMV egyébként vizsgálja annak lehetõségét, hogy bíróság elõtt támadja meg a MOL-közgyûlés határozatait. Mint arról beszámoltunk, az OMV tavaly kezdte el bejelentés nélkül fölvásárolni a MOL részvényeit, ám a magyar cég és a budapesti kormány határozottan ellenzi a tranzakciót.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.