Hirdetés

Mobil etikai kódex készül

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A kódolt mobiltelefon-készülékek hálózatfüggetlenítésének körülményeit rögzítő etikai kódex kidolgozására tett javaslatot az Országos Távközlési Hatóság (ANC), a dokumentumot a hatóság és a mobilszolgáltatók közösen fogalmazzák meg – jelentette be tegnap az ANC.

Balogh Levente

2009. március 18., 09:512009. március 18., 09:51

„Legfeljebb három héten belül elkészül az etikai kódex, amelyet az összes mobilszolgáltató gyakorlatba ültet majd. A kódex tartalmazza majd az ANC által javasolt szabályozó intézkedések zömét, ugyanakkor lehetőséget biztosít a szolgáltatók számára, hogy bizonyos helyzetekben saját gyakorlatot alakítsanak ki” – közölte Liviu Nistoran, a távközlési hatóság elnöke. Az öt szolgáltató közül négy – az Orange, a Vodafone, a Cosmote és a Zappot üzemeltető Telemobil – már jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, és részt kívánnak venni az etikai kódex kidolgozásában is.

Ingyenes függetlenítés

Az ANC javaslatai értelmében a szolgáltatók az ügyfél kérésére ingyen kártyafüggetlenítik a felhasználóval kötött szerződés alapján meghatározott hűségidőszak lejárta után a csak a saját hálózatba tartozó SIM-kártyákkal üzemelő készülékeket. „Ha a felhasználó a hűségidőszak lejárta előtt szeretné kártyafüggetleníteni telefonját, a szolgáltató ezt megteszi, de csak azt követően, hogy az ügyfél teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit, például az árkülönbözet vagy a szerződésbontási díj megfizetését” – szögezte le az ANC-elnök.

A teljes áron, az etikai kódex hatályba lépése előtt vásárolt telefonokat a szolgáltatók az ügyfél kérésére díjmentesen hálózatfüggetlenítik. A szolgáltatóknak emellett a szerződés megkötése előtt kötelességük tájékoztatni az ügyfelet arról, milyen többletköltséget jelent számára, ha a szerződésben foglalt hűségidőszak lejárta előtt hálózatfüggetleníteni szeretné készülékét. Ez a többletköltség a hálózatfüggetlenítés díját és a telefon árának a szolgáltató által átvállalt részét tartalmazza.

Erős verseny a mobilpiacon

A rendelkezésre álló adatok szerint a mobil távközlési piacon jelenleg az Orange Románia áll az első helyen 10,35 millió előfizetővel, a második a Vodafone Románia 9,65 ügyféllel. A harmadik a Cosmote Románia 5,2 millió, a negyedik az RCS&RDS 1,2 millió, az ötödik pedig a Telemobil mintegy 500 ezer előfizetővel.

A Vodafone ugyanakkor feltörekvőben van – legalábbis ezt jelzi a Reval Marketing Research által készített felmérés, amelynek értelmében a lakosság zöme a Vodafone-t tartja a legjobb brandnek a távközlési piacon. A megkérdezettek 13,01 százaléka vélte úgy, hogy a Vodafone a csúcsmárka a telekommunikációs piacon.

A második hely az Orange-nak jutott (10,67 százalék), míg a harmadik a Cosmote 8,41 százalékkal. Az ár-érték arány szempontjából ugyanakkor a Cosmote veri a mezőnyt: a válaszadók 14,62 százaléka gondolja úgy, hogy a görög tulajdonú mobilcég a legjobb választás ebből a szempontból. A Vodafone-nak itt csak a második hely jutott 11,94 százalékkal, míg a harmadik hely az RCS&RDS-é 11,88 százalékkal. Az Orange 10,86 százaléka csupán a negyedik helyre volt jó.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés