Hirdetés

Messze elmarad a várakozásoktól a román gazdaság idei növekedési üteme

A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékára lassult a román gazdaság növekedési üteme az előző negyedévhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Krónika

2021. november 16., 10:122021. november 16., 10:12

2021. november 16., 11:122021. november 16., 11:12

A tavalyi év azonos időszakához képest nyers adatként 7,2 százalékos, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva pedig 8 százalékos volt a bővülés. Az év első kilenc hónapjában nyers adatként 7,1 százalékkal, kiigazítva 6,8 százalékkal nőtt a román gazdaság.

A statisztikai intézet ugyanakkor módosította az első és második negyedévre vonatkozó adatokat, így az első negyedévben a GDP kiigazított értéke a legutóbb közölt 2,6 százalék helyett 2,2 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, a gazdaság második negyedévi növekedését pedig a korábbi 1,9 százalékról 1,5 százalékra módosította.

Hirdetés

Az első kilenc hónapra vonatkozó adatsorok az elemzői várakozásokat messze alulmúló növekedést mutatnak, a Bloomberg által megkérdezett szakemberek 9,7 százalékos gyarapodásra számítottak.

Az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa viszont már utalt arra, hogy lassul a gazdaság teljesítménye, minap a júliusban előrejelzett 7,4 százalékról 7 százalékra rontotta a román gazdaság idei kilátásait.

korábban írtuk

Enyhén csökkentette a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését az EB
Enyhén csökkentette a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését az EB

A júliusi 7,4 százalékról 7 százalékra módosította csütörtökön közzétett prognózisában a román gazdaság GDP-arányos növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság (EB).

Florian Libocor, a BRD vezető közgazdásza is arra figyelmeztetett a napokban, hogy a román gazdaság növekedése meghaladja a benne rejlő potenciált, miközben mélyül a hiány, ez a „koktél” pedig tökéletes a túlfűtöttséghez.

„Idén ősszel és télen lassulni fog a gazdasági növekedés, az infláció elérheti a 8 százalékot,

Idézet
a politikusok közben egészen mással foglalkoznak, mint ami sürgős megoldásra várna.

Máris a gazdaság túlfűtöttségéről beszélhetünk” – fogalmazott a gazdasági szakember.

korábban írtuk

Cîţu: politikai érettségre van szükség a gazdasági növekedés fenntartásához
Cîţu: politikai érettségre van szükség a gazdasági növekedés fenntartásához

Románia gazdasága fejlődik, az általános gazdasági paraméterek javulnak, a pozitív tendencia fenntartásához azonban most politikai érettségre van szükség – jelentette ki Florin Cîţu ügyvivő kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés