
Fotó: Jakab Mónika
Folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése novemberben is, a pénzhígulás üteme 2,1 százalékra mérséklődött az előző hónapban jegyzett 2,2 százalékhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2020. december 11., 12:562020. december 11., 12:56
A harmonizált fogyasztói árindex alapján kiszámolt éves ráta novemberben 1,7 százalékon állt. Októberhez képest a havi infláció 0,13 százalék volt, tavaly decemberhez mérten a fogyasztói árindexet 1,71 százalékon jegyezték november végén.

A koronavírus-világjárvány begyűrűzése nyomán 17,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Romániában – derül ki a Versenytanács által készített, a kilenc legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc által közölt árakat górcső alá vevő elemzéséből.
A román alapkamat jelenleg 1,5 százalék, amely történelmi mélypontnak számít.

Miközben európai uniós viszonylatban enyhén csökkent a háztartási elektromos energia átlagára 2020 első félévében a 2019-es esztendő hasonló időszakához képest, voltak olyan országok, ahol drágult a villamos energia.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!