Hirdetés

Megújult Sugásfürdő

Idén befejeződnek a sugásfürdői beruházások. A Sepsiszentgyörgytől nyolc kilométerre levő fürdő felújítására az elmúlt években három pályázatot nyert a megyeszékhely önkormányzata, a projektek kivitelezésére közel 5 millió eurót hívtak le.

Bíró Blanka

2014. július 21., 20:222014. július 21., 20:22

Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta, a régi vendéglő épületében kialakított közösségi házba megérkeztek a felszerelések, erőgépek, a pingpong-, a csocsó- és a billiárdasztal, ha az épület előtti teret lekövezik, megnyitják a létesítményt, miként a minigolfpálya is hamarosan zöld utat kap.

Bár a berendezése ennek is megvan, a kádas kezelőközpont átadására azonban még várni kell, mert az orvosi kezelésekre balneológust kellene szerződtetni, vagy erre szakosodott szolgáltató céggel szerződést kötni, ugyanakkor be kell szerezni a szükséges engedélyeket is. Sugásfürdőn szintén a Regionális Operatív Program infrastruktúra-fejlesztési fejezeténél elnyert pályázatból alakították ki az erdei kalandparkot, ebből létesült a mászófal, és a tavaly átadott teniszpálya.

A Borvizek útja projekt keretében épült meg az ásványvizes és meleg vizes kismedencés, szaunás központ, évekkel korábban pedig két – kezdőknek és haladóknak – szánt sípályával alapozták meg Sugásfürdő turisztikai vonzerejét.

Tischler Ferenc ugyanakkor elmondta, gondot jelent, hogy az önkormányzat nem hozhat létre új állásokat, tehát nem alkalmazhatnak személyzetet a létesítmények működtetésére. Eddig a meglevő emberekkel próbálták lefedni a szolgáltatásokat, például a strandszezon után, a sepsiszentgyörgyi élményfürdőből irányítottak át Sugásba, ám jövőre nyárra ki kell dolgozniuk a stratégiát, hogy gazdaságosan és minőségi szolgáltatásokat nyújtva működtessék a szabadidős létesítményeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
Hirdetés