
Új bázist nyitott Kolozsváron a Blue Air fapados légitársaság, amely október 30-tól kezdve egy 189 férőhelyes Boeing 737–800-as repülőgépet állomásoztat a kincses város légikikötőjében – jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a légitársaság, illetve a repülőtér vezetői.
2016. október 31., 15:002016. október 31., 15:00
2016. október 31., 15:142016. október 31., 15:14
A fapados légitársaság első kolozsvári járatait június 3-án indította Bukarestbe, Liverpoolba és Dublinba, október elsején pedig elindították a Kolozsvár–Temesvár–Iași-járatukat is. Az év végéig egy újabb angliai útvonalon terveznek rendszeres járatot indítani, december 16-án indul az első repülő Birminghambe. Jövőre további négy útvonallal bővítik kínálatukat, március 26-án a London-Lutonba, április 9-én Larnakába, április 10-én Nizzába és június 3-án Hamburgba indulnak a légitársaság gépei.
David Ciceo, a kolozsvári légikikötő igazgatója elmondta: azzal, hogy a Blue Air Kolozsváron állomásoztatja egyik gépét, a heti négyről tizenkettőre nő a Kolozsvár–Bukarest-járatok száma, ez pedig várhatóan azzal jár majd, hogy megkétszereződik az utasforgalom a belföldi útvonalon. Hozzáfűzte, a folyamatos bővítésnek köszönhetően jövőre a kolozsvári légikikötő utasforgalma elérheti az évi 2,5 milliót is. A reptérigazgató ugyanakkor szóvá tette a „marosvásárhelyi reptér „törvénytelen beruházásait”: emlékeztetett, a kolozsvári reptér elérte, hogy a bíróság a Maros megyei önkormányzat több támogató határozatát megsemmisítse. „Legyen verseny, de legyen tisztességes a konkurencia” – fejtegette.
Tudor Constantinescu, a Blue Air kereskedelmi igazgatója ugyanakkor arról beszélt, hogy a beruházással új munkahelyeket teremtenek, szándékaik szerint kizárólag Kolozsvárról és környékéről vesznek fel új alkalmazottakat. Hozzáfűzte: cégük rohamosan fejlődik, idén 50 százalékkal nagyobb utasforgalmat bonyolítanak le 2015-höz képest.
Mint arról beszámoltunk, a Blue Air egy évvel ezelőtt törte meg a Tarom román légitársaság monopóliumát a belföldi piacon, amikor beindította a Bukarest–Iași-járatot. Azóta a Romániában piacvezető Wizz Air is indított belföldi járatot Romániában a főváros és Kolozsvár között, a Ryanair pedig Bukarest–Temesvár-útvonalon teremtett konkurenciát a Taromnak és azoknak a nyugati légitársaságoknak, amelyek temesvári megállóval közlekedtetnek Bukarestbe járatokat.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!