Hirdetés

Megtartanák a szatmárnémeti repülőtér külföldi járatait

Népszerűsítő kampányba kezd a Szatmár Megyei Tanács annak érdekében, hogy a szatmárnémeti repülőtér megtarthassa két olaszországi, valamint a törökországi járatát.

Babos Krisztina

2012. július 04., 09:132012. július 04., 09:13

Adrian Ştef tanácselnök ennek érdekében tegnap találkozóra hívta a helyi turisztikai vállalatokat, valamint a sajtó képviselőit – előbbieket arra biztatva, hogy használják ki az utazási lehetőségeket, és épísék ezeket be ajánlataikba. Amint arról már írtunk, tavaly és tavalyelőtt is közlekedett nyári charterjárat Szatmárnémeti és a törökországi Antalya között – az érdeklődésre való tekintettel pedig úgy döntöttek, idén biztosítják ezt a lehetőséget a szatmáriaknak.

A tanácselnök szerint ebben a szezonban is 15 járat indul majd vasárnaponként, a tavalyi évvel ellentétben viszont a gépek nem marosvásárhelyi megállóval közlekednek. Június elejétől heti két-két alkalommal Velencébe és Torinóba is indul repülő Szatmárnémetiből. A megye vezetősége korábban több légitársasággal is tárgyalt annak érdekében, hogy Németországba és Olaszországba indítsanak gépeket a szatmári megyeszékhelyről, és végül a Blue Air vállalkozott a feladatra.

Adrian Ştef a tegnapi megbeszélés alkalmával úgy vélekedett, érdemes volna megszólítani mind az üzleti útra indulókat, mind a turistákat, hiszen a megyének az az érdeke, hogy a járatok megmaradjanak. Ehhez pedig utasok kellenek, a tapasztalatuk viszont azt mutatja, hogy viszonylag kevesen értesültek erről a lehetőségről, ezért kezdtek népszerűsítő kampányba, amelyet nemcsak Szatmárban folytatnak majd, hanem a szomszédos megyékben is, mivel Olaszországba legközelebb csak a kolozsvári reptérről lehet utazni a térségből. Mint kiderült, a két olaszországi járat gépei 30 személyesek, és jelenleg körülbelül 50 százaléka fogy el a jegyeknek, ha viszont elérhető áron pár napos olaszországi programot is kínálnának az utazási irodák, megnövekedhetne az utasaik száma.

Az idegenforgalmi cégek megjelent képviselői úgy vélekedtek, érdemes foglalkozniuk ezzel a lehetőséggel, mivel a két város környékén vannak olcsó üdülési lehetőségek – különösen Velence közelében lehet igen jó árban szállást bérelni. „A várakozásaimhoz képest kicsit drágák a repülőjegyek, különösképpen, hogy eredetileg azt mondták, hogy akár 15 euróért is lehet majd utazni – nyilatkozta lapunknak az egyik helyi turisztikai cég munkatársa. – Ennek ellenére valószínűleg szervezünk torinói és velencei utakat, mivel így is ki tudunk hozni egy kispénzűek számára is elfogadható árat.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés