2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00
Magyarországon fõleg szlovák és román állampolgárok vállaltak munkát, most azonban a szaporodó beruházásoknak köszönhetõen otthon is el tudnak helyezkedni, ha pedig úgy döntenek, hogy mégis másik országban vállalnak munkát, akkor nyugatabbra utaznak – mondta a Világgazdaságnak Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Tény, hogy Szlovákiában számtalan, fõleg autóipari beruházás történt az elmúlt években. Az ágazat 2007-ben több mint 121 ezer embernek adott munkát, közel négyezerrel többnek, mint egy évvel korábban. Csaposs Noémi úgy látja, a Romániában befektetõ cégeket is kellemes csalódás érte, a diplomások és a szakmunkások jól képzettek, hajlandók ingázni egyik városból a másikba egy-egy jobban fizetõ munka miatt.
Úgy tûnik, csak a magyarországi munkavállalás vonzza kevésbé a két ország lakóit. A szlovák statisztikai hivatal adatai alapján ugyanis tavaly több mint 185 ezer szlovák dolgozott az ország határain túl (nyolcezerrel többen, mint egy évvel korábban), legtöbben Csehországban, de Angliában, Ausztriában és Írországban is szívesen kerestek posztokat. A magyar Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb statisztikája szerint Magyarországon egyharmaddal kevesebben helyezkedtek el tavaly, mint 2006-ban, és a román állampolgárságúak aránya is harminc százalékot csappant.
Korábban a magasabb bérekkel vonzotta Magyarország a szomszédos államok lakóit, mára ezen a téren is apadt a különbség. Míg Magyarországon ez év januárjától 69 ezer forintra (mintegy ezer lej) nõtt a legkisebb kereset, Szlovákiában tavaly októbertõl emelték 8100 koronára (mintegy 850 lej), Romániában szintén januártól ötszáz lejre növelték a minimálbéreket. Bár ez utóbbi esetében még mindig nagy a különbség, Franciaország, Olaszország, illetve Írország sokkal vonzóbb célállomássá vált.
A bérkülönbségeken túl a magyar munkaadók azzal „spóroltak” a külföldiek foglalkoztatásán, hogy sokukat feketén alkalmazták. Csakhogy a magas munkaügyi bírság miatt már ez sem „kifizetõdõ”. 2006-ban ugyanis 594, tavaly pedig ennél alig több mint nyolcvan alkalommal szankcionált a hatóság, a kirótt bírság összege mégis másfélszeresére nõtt, így meghaladta az 1,1 milliárd forintot.
Csaposs Noémi szerint bár a magyarországi cégek továbbra is szívesen toboroznának a szomszédos országokból, Magyarországra fõleg most már csak azok a magyar ajkúak mennek, akik közel laknak a határhoz, és emocionális okokból szívesebben dolgoznak ott.
Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.