Hirdetés

Megkezdte működését az új román állami bank

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Beruházási és Fejlesztési Bank (Banca de Investiții si Dezvoltare – BID) néven megkezdte működését az új román állami bank.

MTI

2025. március 27., 12:432025. március 27., 12:43

A BID feladata segítséget nyújtani a kereskedelmi bankoknak, hogy kapcsolatba lépjenek az önkormányzatokkal, a kis- és közepes vállalkozásokkal, hogy bekapcsolódjanak az infrastrukturális beruházásokba – mondta a szerdai ünnepélyes megnyitón Dan Sandu vezérigazgató.

Idézet
Lesznek portfólió garancia típusú szolgáltatásaink, közvetlen garanciáink és közvetlen finanszírozásunk helyi infrastrukturális beruházások számára”

– idézte az Economedia.ro gazdasági portál Dan Sandut.

Hirdetés

Amint arról korábban több ízben is írtunk, a BID megalapítása irányában tett első lépést a 2015-ben, Victor Ponta kormánya által elfogadott memorandum jelentette. 2020 márciusában a bank létrehozását célzó törvénytervezetet a szenátus megszavazta, a képviselőház azonban elvetette.

A bank létrehozását kimondó jogszabály végül 2022-ben született meg, a bukaresti kormány pedig 2023-ban fogadta el az alapító okiratot. A BID törzstőkéje 3 milliárd lej, kizárólagos tulajdonosa a pénzügyminisztérium.

Mint ismeretes, ez a harmadik állami tulajdonban levő romániai bank az 1864-ben alapított CEC Bank és az Exim – Banca Româneasca mellett.

korábban írtuk

Nem a kereskedelmi bankok vetélytársa lesz a Román Beruházási és Fejlesztési Bank, amelytől a gazdaság fejlődését remélik
Nem a kereskedelmi bankok vetélytársa lesz a Román Beruházási és Fejlesztési Bank, amelytől a gazdaság fejlődését remélik

Közelebb került a Román Beruházási és Fejlesztési Bank létrehozása, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a létrehozásához szükséges 1,6 milliárd eurós állami támogatást, a pénzintézet konkrét megvalósulására viszont még legalább 2025-ig várni kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt
Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt

2026. szeptember 24., csütörtök

Belépő a tízes klubba: egyre több kúton lépi át a lélektani határt a benzin ára

Miután szerdán a benzin ára átlépte a literenkénti 10 lejes lélektani határt az OMV romániai töltőállomásain, és ezzel történelmi csúcsra került, csütörtökön más láncok is csatlakoztak a „klubhoz”.

Belépő a tízes klubba: egyre több kúton lépi át a lélektani határt a benzin ára
2026. szeptember 24., csütörtök

Van lejjebb? Több kockázat is lefelé húzhatja a román gazdaságot az EBRD szerint

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár.

Van lejjebb? Több kockázat is lefelé húzhatja a román gazdaságot az EBRD szerint
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Százezer lejes álomfizetés, tisztséghalmozás: mostantól Ön is megnézheti, mennyit keresnek a román állami cégek vezetői

Az állami cégek vezetőinek adatait tartalmazó honlapot indított útjára a román kormány, amelyen bárki megnézheti, hogy mennyit keresnek az érintettek, illetve hány tisztséget töltenek be párhuzamosan.

Százezer lejes álomfizetés, tisztséghalmozás: mostantól Ön is megnézheti, mennyit keresnek a román állami cégek vezetői
2026. szeptember 24., csütörtök

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet

Lejtmenetbe kapcsolt a Bukaresti Értéktőzsde (BVB): csütörtökön a leglikvidebb és legnagyobb jelentőségű romániai vállalatok részvényeinek árfolyammozgását követő BET-index 11 óra körülre 2,4 százalékkal esett vissza.

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet
A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet
2026. szeptember 24., csütörtök

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet

2026. szeptember 23., szerda

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben

Akadályozza a német Rheinmetall fegyveripari cég nagyszabású lőporgyár-építési beruházását a Brassó megyei Viktóriavárosban egy per, amelyet az egyik helyi cég indított a tervezett létesítmény kapcsán.

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben

Az Arad-hegyaljai település az első romániai község, amely saját hőerőművet épít, s a mintegy 8,6 millió eurós beruházás a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben
2026. szeptember 23., szerda

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet

Soha nem volt még ilyen gyenge a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz mérten: szerdán 13 órakor a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,2788 lej/eurós referencia-árfolyamot adott ki, ami történelmi csúcsnak számít.

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet
2026. szeptember 22., kedd

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat.

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban
Hirdetés
Hirdetés