Hirdetés

Megkezdődött az általános sztrájk Görögországban

A szakszervezetek felhívására csütörtökön újabb 24 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban a megszorító intézkedések ellen; a munkabeszüntetés a görög közszféra nagy részét érinti, így a kórházakat, iskolákat és a közösségi közlekedést is.

Hírösszefoglaló

2010. május 20., 13:102010. május 20., 13:10

Az iskolák és minisztériumok zárva lesznek, a kórházak minimális személyzettel dolgoznak, az idegenforgalmi látványosságok sem fogadnak látogatókat csütörtökön.

Eredetileg május 19-re tűzték ki a mostani munkabeszüntetést, ezen a napon azonban vizsgák voltak az iskolákban, ezért úgy döntöttek a szakszervezetek, hogy egy nappal később, május 20-án tartják meg a sztrájkot. 

A légi irányítók nem vesznek részt a munkabeszüntetésben, mert - mint mondták - nem akarnak további károkat okozni a görög idegenforgalomnak. Ugyanakkor néhány görög repülőtér zárva lesz, és az Olympic Air görög légitársaság már harminc járatát törölte.

A hajó és kompközlekedésben is fennakadások lesznek, három tengerjáró hajó - összesen 7 ezer turistával a fedélzeten - csütörtökön már nem tudott kikötni az athéni Pireusban a sztrájk miatt.

A szakszervezetek most elsősorban a nyugdíjreform tervezete ellen tiltakoznak. A tervezett nyugdíjreform keretében fokozatosan 60 évre emelik a korkedvezményes nyugdíj alsó korhatárát, s 10 év alatt fokozatosan felemelik 65 évre a rendes nyugdíjkorhatárt is - a kormány elképzelése szerint, amit még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A tervezet értelmében, elsősorban a magas nyugdíjjal rendelkezők körében visszafogják a kifizetéseket, és a jelenlegi 13 nyugdíjalap helyett hármat hoznak létre: egyet a bérből és fizetésből élők, egyet a vállalkozók, egyet pedig a agrárgazdálkodók számára. A változtatások többsége a jövő évtől, fokozatosan, 2018-ig lép hatályba.

Utoljára május 5-én tartottak általános sztrájkot, akkor az erőszakba torkolló tiltakozó akciókban hárman életüket vesztették.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés