
Elfogadta szerdai ülésén a kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéknyilatkozatot, amely Románia vállalásait tartalmazza a nemzetközi hitelezőkkel szemben.
2014. február 27., 18:182014. február 27., 18:18
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter a kormányülés után jelentette be, hogy a kabinet elfogadta a dokumentumot, és megküldik aláírásra Traian Băsescu államfőnek (képünkön).
A szándéknyilatkozat tartalmazza a tavaly szeptemberben a román kormány által megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálati látogatása alkalmából megtárgyalt kötelezettségeket.
Azonban nincsen benne az üzemanyagok extra jövedéki adója, sem pedig a kisjövedelműek hiteltörlesztő-részletének megfelezését lehetővé tevő intézkedés. Mint ismeretes, az államfő december megtagadta a dokumentum aláírását a jövedéki adó miatt, s most is azt mondta, hogy amíg szerepel benne az új illeték, továbbá a hitelfelezési intézkedés, addig ő nem látja el kézjegyével azt.
Szerdán, még a kormányülés előtt Băsescu bejelentette, hogy Victor Ponta miniszterelnökkel megállapodtak, aláírja a szándéknyilatkozatot, és nem fogja megakadályozni annak elfogadtatását, ha nem szerepel a dokumentumban a jövedéki adó emelése, illetve a kormány által tervezett úgynevezett adókedvezményes hitelátütemezés az eladósodott hitelesek számára.
Mint ismeretes, a szándéknyilatkozatot csak az államfő aláírásával lehet eljuttatni az IMF igazgatótanácsához, hogy annak tagjai döntsenek az újabb hitelrészlet folyósításáról.
Az IMF igazgatótanácsa még szeptember végén hagyta jóvá a Romániának megítélt újabb elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke 2 milliárd euró. Románia számára további 2 milliárd eurót biztosít az Európai Bizottság.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!