Hirdetés

Mégis lesz Ifjúsági negyed Kolozsváron?

A magyarországi Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Polus Real Estate társaság javára hozott jogerős ítéletet a marosvásárhelyi táblabíróság a kolozsvári Ifjúsági negyed ügyében.

Hírösszefoglaló

2014. április 02., 15:412014. április 02., 15:41

2014. április 02., 15:462014. április 02., 15:46

A társaság keddi közleményében ismertette, hogy a táblabíróság múlt szerdán hozott ítélete semmissé nyilvánította a Cartierul Tineretului Cluj Kft. egy 2011-ben hozott határozatát. A megsemmisített határozat rendelkezett arról, hogy napelemparkot létesítenek a kolozsvári önkormányzat által felajánlott, eredetileg ifjúsági negyednek szánt 203 hektáros telekre.

A Kft.-ben egyébként a kolozsvári önkormányzat 51 százalékos, a Polus Real Estate pedig 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. A Polus azt közölte, hogy több mint 8 millió eurót fektetett be a tervezett ingatlanprojekt előkészítésébe, amely teljes egészében elveszne, ha az ifjúsági negyed helyén napelempark létesülne.

A társaság közlése szerint a Marosvásárhelyen kimondott ítélet után a kolozsvári táblabíróság immár rendelkezhet a cég felszámolásáról. Az utóbbi ügyben indított pert ugyanis a jogerős marosvásárhelyi ítéletig függesztette fel a kolozsvári bíróság.

„A Polus a továbbiakban is minden szükséges jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy (...) befektetéseit megóvja, és az eredeti terveknek megfelelő ingatlanberuházás valósulhasson meg\" – áll a társaság közleményében. A Polus álláspontja szerint a mostani ítélettel „Románia visszakerült az európai fejlesztési térképre\".

Amint arról több ízben írtunk, a Polus a kolozsvári önkormányzattal társulva azt vállalta, hogy az Ifjúsági negyedben mintegy 5800 különböző méretű és komfortfokozatú lakást, valamint olyan középületeket épít, amelyek ellátják a negyedet.

A 2007-ben elindított ingatlanprojekt a gazdasági válság miatt nem valósult meg. A kolozsvári önkormányzat, a Polus kisebbségi részvényese, Pászkány Árpád kolozsvári üzletember kezdeményezésére változtatott a terveken, és döntött arról, hogy napelempark létesüljön a vitatott területen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés