
2021. december 31-éig hosszabbította meg péntek esti ülésén a román kormány a 2019-ben és 2020-ban kibocsátott üdülési utalványok érvényességi idejét.
2020. november 28., 12:492020. november 28., 12:49
2020. november 28., 12:592020. november 28., 12:59
Az erről szóló határozatot Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője jelentette be szombaton. Dancă elmondta, az idei és a tavalyi vakációs jegyek (voucher) jövő év utolsó napjáig felhasználhatók. Azt is hozzátette: a remények szerint jövő év első negyedében „múlni kezd a járvány”.
A vendéglátóiparban és az idegenforgalomban érintett vállalkozók a Krónikának nemrég úgy nyilatkoztak: miután a koronavírus-járvány padlóra küldte a turizmust, az üdülési csekkek intézményének a fenntartása, a már kiadott, de felhasználatlan utalványok érvényességének meghosszabbítása létfontosságú mentőövet jelent az ágazat számára.

A kiszivárgott információk szerint jövőre is kaphatnak üdülési csekket a romániai közalkalmazottak, ami az idei utalványok érvényességi idejének a meghosszabbításával valóságos mentőövet jelenthet a belföldi idegenforgalom számára.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!