Hirdetés

Megállapodás 20 milliárd euróról

Románia és a Nemzetközi Valutaalap megállapodott egy összesen 20 milliárd eurós, több nemzetközi pénzintézettel együtt finanszírozandó hitelcsomag feltételeiről, és arról, hogy az ország az államháztartás hiányát a bruttó hazai termékhez viszonyított 4,6 százalékra szorítja le – közölték kormányforrásokra hivatkozva a hírügynökségek.

2009. március 25., 09:392009. március 25., 09:39

A nemzetközi pénzügyi szervezet küldöttsége Bukarestben tárgyal a Romániának nyújtandó hitelcsomagról, amelyet az Európai Unióval közösen hoznak létre. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Magyarország és Lettország után Románia az Európai Unió harmadik tagországa, amely folyó fizetési mérlegének és államháztartásának tetemes hiánya miatt külső pénzügyi segítségre szorul. A hitelcsomagot hivatalosan ma hagyják majd jóvá Bukarestben, az IMF igazgatótanácsa május 4-én fogadja azt el.

Felelősségteljes törvényeket kérnek

A Mediafax hírügynökség a tárgyaláson részt vevő forrásokra hivatkozva tudni véli: az IMF küldöttsége azzal a feltétellel egyezett bele a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány 4,6 százalékos mértékébe – az idei állami költségvetési törvény 2 százalékosra tervezte azt –, hogy nem növelik a bérezésre szánt alapokat, és az előrelátható bevételeken túl bármilyen további többletbevételt kizárólag beruházásokra fordítanak.

A feltételek között szerepel az is, hogy Románia felelősségteljes pénzügyi törvényeket dolgozzon ki, amelyek több évre szóló költségvetési konstrukciókat is kötelezővé tennének a jövő évtől kezdődően. Az említett források szerint olyan általános politikai lépéseket is elvárnak Romániától, amelyek bizonyítják, hogy az ország a következő három esztendőben képes lesz 3 százalék alá szorítani az államháztartás hiányát a bruttó hazai termékhez viszonyítva.

A főbb lépéseket a stabilitás megteremtésének érdekében elsősorban a strukturális reformok, a fiskális politika, a munkajog, a bér- és nyugdíjpolitika, valamint az állami vállalatokat érintő politika területén kell megtenni.

A román parlament által elfogadott idei költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, a bruttó hazai termékhez viszonyítva 2 százalékos államháztartási hiánnyal, 5 százalékos inflációs rátával és 579 milliárd lejes (144,7 milliárd eurós) bruttó hazai termékkel számol. Erre az évre a kiadások összegét 205,5 milliárd lejre (51,3 milliárd euróra) becsülik, amely a bruttó hazai össztermék 35,5 százalékát teszi ki.

A hiány elviheti a hitelt?

A hétvégén Radu Berceanu közlekedési miniszter még úgy nyilatkozott, hogy Románia körülbelül 19 milliárd eurós hitelcsomagról folytat tárgyalásokat. Szerinte ebből az összegből csak 4 milliárd eurót használhat majd fel a kormány, a többi tartalékban marad.

Kormányforrások még a múlt héten jelezték: Románia az Európai Bizottságtól 4 milliárd euróhoz jutna, az IMF-től 13 milliárdot kapna, egy-egy milliárd eurót pedig az Európai Beruházási Bank és a Világbank biztosítana. A Ziarul Financiar pénzügyi-üzleti napilap tegnap tudni vélte, hogy az IMF szakértői 4–6 százalékos gazdasági csökkenésre számítanak Romániában.

Nicolaie Chidesciuc, az ING Bank vezető közgazdásza a lapnak úgy vélekedett: 3,5 százalékos visszaesés esetén a román bruttó hazai termék 121 milliárd euró lenne, egy 4,7 százalékos államháztartási hiány ez esetben mintegy 5 milliárd eurónak felelne meg, ami lényegében „el is vinné” az EU által nyújtott kölcsönt.

„Minél nagyobb a hiány, annál nagyobb az esélye annak, hogy a valutaalap belássa, hogy jelentősen leromlott a román gazdaság teljesítménye, s ezáltal csökkentse az adóemelésért és a költségek visszaszorításáért gyakorolt nyomást” – fogalmazott az ING Bank vezető közgazdásza.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés