Hirdetés

Megadóztatnák a borravalót

A borravaló megadóztatását kéri az Utazási Irodák Országos Egyesülete, illetve a Turisztikai Vállalkozói Egyesületek Szövetsége – jelentette be Corina Martin, a két szervezet elnöke. A szakember elképzelései szerint az éttermek nagyjából tíz százalék körül vagy afölött állapíthatnák meg a borravaló mértékét, ami, mivel számlára kerül, többletbevételt hoz majd az állam számára is. „A feketén odaadott borravaló nem segít senkin. Ha törvényessé válik, az éttermek egy része felhagy azzal a szokással, hogy feketén fizeti a pincéreket” – véli az elnök.

2012. november 08., 19:542012. november 08., 19:54

A szakma ellenszegül

Nem minden turisztikai szervezet ért egyet azonban Corina Martin ötletével. A Romániai Turisztikai Vállalkozók Szövetségének elnöke, Mohammad Murad  például azt mondja, hogy nem ez a legjobb módja az állami költségvetés növelésének. „Mielőtt adókötelessé tennénk a borravalót, meg kellene próbálnunk behajtani az adót valamennyi, az országba behozott cigaretta és kőolaj után. Előbb a gazdaságon kellene segíteni, hogy az éttermeknek legyen eladása, és csak azután lehetne a pincérek borravalóit felírni a számlára” – véli. Murad ironikusan hozzátette: „csodálja Corina Martint, aki minden bizonynyal már a létező összes problémát megoldotta az általa vezetett két turisztikai egyesületben, és maradt ideje adóügyi kérdésekkel foglalkozni”.

Nem tartja reálisnak Martin elképzelését Simion Alb, a Románia egyesült államokbeli és kanadai turisztikai népszerűsítésével foglalkozó iroda igazgatója. A szakember szerint a borravaló törvényesítése azt a tévképzetet keltené, hogy az illegális volt, másfelől hogy az alanyi jogon jár a felszolgálóknak – holott a valóságban a fogyasztó inkább a kiemelkedő szolgáltatásért cserébe hagy egy kis zsebpénzt a pincérnek. Hozzátette: a Romániába látogató turisták egy része számára ráadásul a jatt egyáltalán nem megszokott és nem is elfogadott dolog, például a németek, osztrákok, franciák, japánok, vagy a skandináv országokból érkezők esetében. Alb egyébként úgy véli, a turisztikai szolgáltatók és vendéglátóegységek tevékenysége már amúgy is túlszabályozott, ami sem a szolgáltatások minőségén, sem a beruházások mennyiségén nem segít. „Az Egyesült Államokban például a borravaló adása nem kötelező, de bizonyos fokig szabályozott. A munkaadó akár a minimálbér alatti fizetéssel is foglalkoztathat olyan személyzetet, amely jattot kap, a dolgozó pedig köteles a borravalóból származó pluszbevételét megadózni” – érvelt. Egyértelműen elutasítja a borravaló romániai megadóztatását Radu Enache, a Romániai Szállodaipari Szövetség elnöke. „Ha a jattot legalizálják és megadóztatják, a pincér az eddigi öszszegek felét tarthatja meg. Egy ilyen intézkedés súlyosan érintené az összes alkalmazottat, ezért nem értünk egyet vele” – jelentette ki Enache.

Sok kérdés merül fel

A Krónika által megkeresett vendéglátósok véleménye eközben megoszlik a borravaló törvényesítése kapcsán. Lénárt Zoltán, a nagyváradi Moszkva kávézó társtulajdonosa és menedzsere sem tartja élhetőnek Corina Martin ötletét. „Azzal egyetértek, hogy a rendszert fehéríteni kell, hiszen így működik a társadalom, de a borravaló megadóztatása szerintem nem kivitelezhető” – jelentette ki kérdésünkre. „Egyáltalán hogyan működne ez? A vendég akkor ad borravalót, ha különösen tetszett a kiszolgálás, a pincér mosolygott, és elég hideg volt a sör. Ha ezt rá akarjuk tenni a számlára, előre meg kellene kérdezni, hogy akar-e jattot adni, ez pedig lehetetlen” – magyarázta. Ugyanakkor szerinte feltevődik az a kérdés is, hogy a vendég egyáltalán dönthet-e úgy, hogy nem ad borravalót, vagy kötelezővé válna a jattolás. Másfelől meglátása szerint a számlázott borravaló nem válthatja ki az igazit – a vendégek továbbra is adnak majd kisebb összegeket a számukra szimpatikus vagy kiemelkedően jól dolgozó felszolgálóknak, csak éppen egyikük sem fogja ezt bevallani. Lénárt Zoltán szerint a baksisból levont adó jócskán csökkentené a pincérek fizetését, aminek a terhét a tulajdonosoknak kellene magukra venniük. Hozzátette: egy Moszkva típusú, nem túl drága kávézó számára még az eddig megszokott járulékokat is nehéz napirenden tartani, egy új adó tehát csak még inkább megterhelné mind az egységet, mind az alkalmazottakat. „Jóléti társadalmakban van példa ilyenre, de Romániában, ahol a legtöbb vendégnek 800-900 lejes a nettó fizetése, és a borravaló átlagos értéke sem éri el a nyugati színvonalat, lehetetlen ezt bevezetni” – öszszegzett a vendéglátós.

Hasonlóképpen vélekedik Sólyom Sándor, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi Sólyom vendéglők tulajdonosa. Mint megkeresésünkre elmondta, szerinte a borravaló hivatalosítása bizonyos kötelezettséget ró a vendég számára. Tapasztalatai szerint az általa vezetett két népszerű étterem vendégei átlagban tíz százalékot hagynak rá a számlára. „Van, aki alig ad valamit, más egy nyolclejes üdítőért tíz lejt tesz az asztalra. Főleg, ha elégedett a pincérlánnyal. Viszont nem hinném, hogy jó ötlet lenne erre kötelezni a vendéget” – fejtette ki a vállalkozó. Szerinte az intézkedés esetleges bevezetése közvetett módon akár a tulajdonost is érintheti, ha a vendégek aránya csökkenni kezd. Hasonló véleményt képvisel N. B. is, aki évek óta pincérként dolgozik egy szovátai vendéglőben. Mint mondja, bár a borravaló nem számít biztos keresetnek, főleg a nyári idény lejártával, mégis az jelenti a pincérek bevételének hatvan-hetven százalékát. „Hiába hivatalosítják a borravalót, a mi főnökünk akkor sem fog lényeges fizetésemelést eszközölni. A pluszpénz az ő zsebébe fog kerülni, amivel az elpártoló vendégek okozta kiesést fogja pótolni” – vélekedett a fürdővárosi étterem pincére.

Akad, akinek tetszik az ötlet

Jó ötletnek tartja eközben a borravaló „kifehérítését” Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetségének  (SVESZ) elnöke. Mint a szakember a Krónika kérdésére hangsúlyozta, a pincérek is ugyanúgy adózhatnak a jövedelmük után, mint mindenki más, ugyanakkor így a vendéglőtulajdonosok is követni tudnák, hogy mennyi pénzt kapnak az alkalmazottaik. „Én azt a pincért szeretem a legjobban, aki a legtöbb borravalót kapja, hiszen ha a vendég jutalmazza, akkor elégedett a munkájával, tehát jól végzi a feladatát” – fogalmazta meg Kovács István, aki szerint a tulajdonos jobban átlátná, hogy melyik, alkalmazásában álló pincér dolgozik megfelelően, ha a hálapénz megjelenik a számlán. „A borravaló motiválja a jó pincért, hogy kifogástalanul kiszolgálja a vendéget, az elégedett vendég pedig visszatér, így a vállalkozás is nyer” – vallja Kovács. A szakember ugyanakkor kifejtette, körültekintően kell eljárni, hogy a „kötelező” borravaló nehogy elijessze a vendéget. Mint részletezte, meg kell adni a lehetőséget, hogy a vendég döntse el, hány százalék borravalót ad, tehát például 1 és 20 százalék között választhasson. Ha például nem elégedett a kiszolgálással, vagy éppen nem engedheti meg, hogy több pénzt fizessen, akkor mindössze egy százalékkal jutalmazhatná a pincér munkáját. „A 150 lejes vendéglői számlát még 30 lejjel megnöveli a 20 százalékos borravaló, ez pedig elijesztheti a vendégek egy részét, ami senkinek nem érdeke” – szögezte le a SVESZ elnöke.

Vannak precedensek

Több országban, például az Amerikai Egyesült Államokban is törvényes és adóköteles a borravaló. Egy régebben Amerikában is dolgozó pincér lapunknak elmondta, a bárban, ahol dolgozott, automatikusan megjelent a számlán a 15 százalékos borravaló, ezt az amerikaiak természetesnek találták, ám éltek azzal a jogukkal is, hogy egyszerűen kihúzták ezt a tételt, ha elégedetlenek voltak a szolgáltatással. Viszont az is előfordult, hogy ha megkedvelték a pincért, még hozzáírtak néhány dollárt a végösszeghez. Ott valójában a borravaló volt a pincérek fizetése, ezért fokozottan figyeltek a vendégre, mondta. Olaszországban is leszámlázzák és megadóztatják a borravalót. A „coperto” névvel illetett felár értéke nem függ a fogyasztástól – általában ötven centben vagy egy euróban állapítják meg. Ezt az értéket az étlapon is feltüntetik, bár általában csak apró betűkkel, és mindenkire kiszámlázzák, aki az asztalnál ül, akkor is, ha a vendégek közösen fizetnek. Egyébként az az ott megfordult pincérek tapasztalata, hogy a turisták egy része a fogyasztási ár részeként tekint a kiszolgálási díjra, és azon felül is ad borravalót a személyzetnek.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés