Ebben az évben mintegy kétezer alkalmazottat bocsátott el az állami tulajdonban levő Oltenia energiatermelő központ, amely az egyik legnagyobb ilyen létesítmény az országban – közölte tegnap a Mediafax hírügynökség.
2015. július 20., 19:412015. július 20., 19:41
A központ biztosítja a Romániában termelt villamos áram mintegy egyötödét. A 2 ezer dolgozó a vállalaton belül kettő és hat közötti bruttó átlagfizetésnek megfelelő összeget kapott végkielégítésként. Emellett további 1070 személyt kiszerveztek, így az energetikai központ alkalmazottainak száma 15 400-ra csökkent. A vállalat vezetősége közölte, hogy az idén nem terveznek újabb elbocsátásokat. A létszámcsökkentés következtében arra számítanak, hogy nőni fog a vállalat gazdasági hatékonysága.
Egyebek mellett az állami vállalatnál tervezett szerkezeti átalakítások képezték az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről. A másik állami vállalat, a vajdahunyadi energetikai központ – amelynél szintén drasztikus létszámcsökkentést javasolt az IMF, de a román kormány ezt nem fogadta el – áprilisban 100 millió lej értékű állami segélyt kapott azzal a feltétellel, hogy a vállalat vezetősége dolgozzon ki fél éven belül szerkezetátalakítási tervet, amely növeli a vállalat hatékonyságát és biztosítja fenntartható működését.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!