
Fotó: Mediafax
Mint kiderült, a bankárok azt kérték a jegybank képviselőitől, hogy a BNR az eladósodottsági szint kiszámításának alapjául fogadja el az adóhivatalnál bejelentett béreknél 50 százalékkal magasabb összegeket is, ám a központi bank ezt elutasította, kijelentve: a tervezetben foglalt 20 százalékos szint elegendő. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a jegybank új intézkedéscsomagjával az eddig több hitelintézet által is alkalmazott gyakorlatot szeretné viszszaszorítani, amely szerint sok esetben mesterségesen, akár a munkaadó által felnagyított jövedelmek alapján hagytak jóvá hiteleket. Ennek megfelelően, míg mostanig egyszerű jövedelemnyilatkozatot kellett felmutatniuk, az intézkedések hatálybalépését követően a bankok csak az adóhivatalnál bejelentett jövedelmet vehetik figyelembe, az előző évi adóbevallási adatokat véve alapul. Ezeken az összegeken kívül a pénzintézeteknek joguk van más jövedelmet is figyelembe venni ugyan, de amint azt a BNR illetékesei már többször is határozottan leszögezték – ez nem haladhatja meg az adóhivatalban bejelentett havi kereset 20 százalékát.
„A jegybank képviselői nem akarnak 20 százaléknál nagyobb arányt engedélyezni, azt állítva, hogy ez elfogadható szint, sőt magasabb, mint a fizetésnövekedés szintje. Mint mondták, abban az esetben fogadnának el nagyobb eladósodottsági szintet, ha a hiteligénylő bizonyítani tudja a pluszjövedelem rendszerességét. Ehhez azonban az illetőnek bizonyos időközönként el kellene jönnie a bankba a bizonyító iratokkal, ami igen bürokratikus folyamat lenne” – véli a Mediafaxnak nyilatkozó illetékes.
Az egyeztetések során – a források szerint – azok helyzete is szóba került, akik alig pár hónapja álltak munkába, így a tavalyi évre nem nyújtottak be adóbevallási űrlapot. Számukra más megoldást kell találni, de a neve elhallgatását kérő személy szerint ez mindenképp szigorúbbnak ígérkezik, mint egy egyszerű jövedelemigazolás.
Adrian Vasilescu, a jegybank kormányzójának tanácsadója közölte, a nyilvános vita az új feltételrendszerről július 31-éig tart, a BNR igazgatótanácsa pedig várhatóan augusztus első felében elfogadja a javaslatcsomagot.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.