2013. április 08., 07:202013. április 08., 07:20
A Dan Manolescu államtitkár által jegyzett válaszlevél viszont leszögezi, hogy a módosítást megfelelő elemzések előzték meg, és mivel az országnak az Európai Unió tagjaként tejesítenie kell a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó vállalásait, figyelembe véve a makrogazdasági mutatókat, a jövedelemnél kevésbé változó és egyszerűbben kiszámítható adózási alapot kellett azonosítaniuk.
Édler András, a Kovászna megyei kamara elnöke megkeresésünkre úgy fogalmazott, hogy a válaszlevélből egyértelműen az tűnik ki, hogy a módosítások célja a kiszámítható adózók, tehát és a kis- és közepes vállalkozók még nagyobb mértékű megadózása. „Ezt már nyíltan le is írják” – tette hozzá. A közgazdász a Krónikának elmondta, újabb beadványban figyelmezteti a kormányt az intézkedés veszélyeire, sőt más, meglátása szerint életképesebb megoldásokat is javasol. A kamara elnöke szerint csődhullámot eredményez az új adózás, ezért nem válik be a kormány számítása, a többletbevétel helyett még a jelenleg befizetett összegektől is elesik az államkassza, sőt a munkanélküli-segélyeket is fizetnie kell. „Javasolni fogom, hogy magyarországi mintára inkább a multinacionális cégek és a bankok forgalmára vessenek ki adót. Ezek a nagy cégek különböző adóparadicsomokba, például Ciprusban menekítik a jövedelmüket, hogy kibújjanak az adóteher alól. A forgalmat nem lehet kivinni az országból, ezért ha azt adózzák meg, valójában azt az adót hajtják be, ami jár a román államnak” – magyarázta Édler.
Amint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara 231 vállalkozó aláírásával nyomatékosított petíciót nyújtott be a kormányhoz, hogy azokat a kiscégeket, melyeknek az évi forgalma nem haladja meg a 65 ezer eurót, ne kötelezzék a 3 százalékos forgalmi adó befizetésére.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.