2009. október 21., 09:552009. október 21., 09:55
Közleményük szerint a miniszterek egyetértettek abban, hogy összehangolt stratégiára van szükség a gazdaság fellendítését szolgáló nemzeti erőfeszítésekhez, mert így lehetséges megteremteni „a stabilizációs és a fenntarthatósági aggodalmak közti egyensúlyt”.
Olyan koordinációra van azonban szükség, amely lehetővé teszi a pénzügyi stabilitást biztosító uniós paktum tiszteletben tartását is, tették hozzá. Az EU pénzügyminisztereinek testülete hangsúlyozta azt is, hogy „növelni kell az államháztartás hatékonyságát” a tagországokban, illetve „intenzívebbé kell tenni a szerkezeti reformokat már rövid távon is”.
| Az euróövezethez tartozó országok pénzügyminiszterei hétfőn késő este aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a dollár továbbra is gyengül a 16 országban bevezetett európai egységes fizetőeszközhöz képest. Luxembourgban tartott tanácskozásuk után Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportja, az Eurogroup elnöke elmondta: a devizapiacon a dollár gyengülése kedvezőtlen az övezethez tartozó országok exportkilátásaira nézve. Az amerikai háztartások emiatt olcsóbban juthatnak hazai termékekhez, mint az Európából importált árucikkekhez. Juncker hangsúlyozta, hogy ez a folyamat végső soron lassíthatja Európa gazdaságának újbóli fellendülését. |
„Legkésőbb 2011-ben az államháztartás konszolidációjának minden tagállamban meg kell kezdődnie” – áll a közleményben. Ez utóbbinak mindazonáltal feltétele az is, hogy november elején kiadandó őszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság megerősítse a talpra állás „fokozódó és önfenntartó” jellegét. A nagyon eladósodott országokban a lefaragásnak már jövőre meg kell kezdődnie.
A miniszterek napirendjének egyik fontos témája ezúttal is az volt, hogyan tud az Unió megküzdeni a nemzetközi válság körülményeivel, milyen lehetőségek mutatkoznak, hogy a gazdaságot sikerüljön a lehető leggyorsabban helyreállítani minden tagországban. Az elnöklő svéd Anders Borg úgy fogalmazott, hogy az Uniót az elmúlt időkben nagyon nehéz pénzügyi zavarok sújtották, ezért a tagországok kormányait képviselő tanácsnak „forgalomirányító rendőrként” mutatnia kell az utat a kilábalás szabályozásához.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.