2012. szeptember 12., 08:132012. szeptember 12., 08:13
A parlamentben tegnap elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol. A konceszsziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió.
A törvény ugyanakkor a kétezresnél kisebb településeken lehetővé teszi, hogy ne dohányboltban, hanem más üzletben, de elkülönített helyen áruljanak dohánytermékeket. Erre ad lehetőséget akkor is, ha a nyilvános pályázat eredménytelen, ekkor a dohánytermékeket egy százszázalékos állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság kínálhatja, akár mozgóboltban.
Az árusító helyeken mindössze a Nemzeti Dohánybolt feliratot, valamint a televízióból ismert tizennyolcas karikát lehet és kell feltüntetni, ellenben nem jeleníthető meg dohánytermékekre, illetve a dohányzásra utaló kép. Újdonság, hogy a törvény nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja, hanem azt is, hogy amíg 18 éven aluli az üzletben tartózkodik, addig bárkinek dohányterméket adjanak el.
A zárószavazás előtt elfogadott módosítás alapján a repülőtéri vámmentes boltokban továbbra is árulhatnak dohánytermékeket. A törvényjavaslat indoklása közegészségügyi okokkal és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával magyarázta a változásokat. Eszerint a fiatalkorúak most szinte minden utcasarkon hozzájuthatnak a dohánytermékekhez, mivel az élelmiszerboltokban gyakran kiszolgálják őket cigarettával.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.