Hirdetés

Liviu Voinea szerint vége a válságnak

A román gazdaság kilábalt a pénzügyi válságból – nyilatkozta hétfőn egy szakmai konferencián Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, aki a magánszemélyeket és a cégeket egyaránt beruházások megvalósítására, bankkölcsön felvételére, illetve a fogyasztás ösztönzésére buzdította.

2014. május 12., 15:242014. május 12., 15:24

„A gazdasági növekedés stabilizálása érdekében közösen kell fellépni: a lakosságnak, a vállalkozásoknak és a bankoknak együtt kell működniük, a gazdasági szereplőknek pedig bízniuk kell egymásban. A kormány már bebizonyította, hogy hisz a növekedésben, hiszen az erre az évre tervezett befektetések értéke egymilliárd euróval haladja meg a 2013-ban beruházott összeget. Azt is megígérhetem, hogy az állam nem fogja ismét elkövetni a 2008–2009-es politikai hibákat” – fogalmazott a miniszter (képünkön) a Ziarul Financiar gazdasági lap által szervezett eseményen.

Voinea úgy vélekedett, a hazai gazdaság idén a tavalyi értékekhez képest nagyobb mértékben növekszi, becslése szerint a gyarapodás mértéke több mint 3,5 százalékos lesz év végére.

A konferencián Florin Jianu kis- és közepes vállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány egy újabb fianszírozási program keretében júliustól anyagi támogatást biztosít azoknak a kkv-knak, amelyek fiatalokat alkalmaznak.

Jianu kifejtette: a cégek személyenként 900 lejt kapnak az érettségi oklevéllel rendelkező új alkalmazottak után, míg az egyetemi végzettek esetében járó finanszírozás értéke 1300 lej lesz. A vállalkozások 6–12 hónapig részesülnek a támogatásban, a munkaszerződéseket pedig legalább ugyanennyi időre kell megkötniük.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az új támogatási rendszert EU-s forrásokból biztosítják: a kormány a programra 40 millió eurót hívott le.

„A kis- és közepes vállalkozásokért felelős főosztály számos programmal támogatja a cégeket, úgy tűnik, hogy ezek közül a de minimis, illetve a fiatal vállalkozóknak adott támogatás a legnépszerűbb. Ez utóbbi esetében az elmúlt három évben összesen 15 millió eurónyi finanszírozást osztottunk szét, a pályakezdők pedig mintegy 13 ezer céget alapítottak, 24 ezer személynek biztosítva munkahelyet. A fiatal vállalkozókat a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban az EU operatív programján keresztül támogatjuk, így a finanszírozások értéke nagyobb lesz” – magyarázta Jianu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés