
Bőven akadna, mire költeni. Bár a romániai infrastruktúra fejlesztésért kiált, mégsem érkeznek az országba a sok problémára megoldást kínáló uniós pénzek
Fotó: Thomas Campean
Románia alig több mint 10 százalékát hívta le a rendelkezésére álló európai uniós alapoknak, holott a jelenleg zajló, 2014–2020-as költségvetési ciklusból már négy év eltelt. Viorica Dăncilă kormányfő most azt ígéri, gyorsítanak a tempón. A rossz teljesítmény okáról kérdeztünk szakembereket.
Nincsenek autópályák, az utak nagy része rossz állapotban van, elmaradott az egészségügy, annak intézményei – a végtelenségig sorolhatnánk azokat a nap mint nap elhangzó panaszokat, amelyekre a Románia rendelkezésére álló európai uniós alapok kínálnak megoldást, vagy legalábbis vissza nem térítendő finanszírozást, de valamiért mégsem valósulnak meg a rég várt beruházások.
Az ország immár több mint tizenegy éve tagja az Európai Uniónak, de nem tudta kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Az első költségvetési ciklus kudarcát követően a másodikra sem pörgött fel a lehívások hatékonysága:
A brüsszeli illetékesek – és nem csak – rendszeresen nógatják a bukaresti hatóságokat, hogy javítsanak a lehívások hatékonyságán, de az ígéreteken túl nem sok minden történik. Legutóbb, keddi brüsszeli munkalátogatása során Viorica Dăncilă miniszterelnök biztosította Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztost arról, hogy a kormány elkötelezett az európai alapok lehívásának gyorsítását illetően.
A kormányfő leszögezte, kabinetje 2018-ban is megtartja a „projektek megnövelt elbírálási és leszerződési sebességét” úgy, hogy 2020-ig Románia lehívja a rendelkezésre álló teljes összeget. „Fontos, hogy gyors ütemet biztosítsunk a projektek kivitelezésekor, hogy 2018-ban és 2019-ben növeljük a kifizetések mértékét” – írja a kormány közleménye.
A miniszterelnök különben a kohéziós politika 2020 utáni alakulásáról is tárgyalt a biztossal. „Románia értékelné, ha rugalmasabb lenne az elosztás, hogy a tagállamok a kulcsfontosságú területek, távközlés, közlekedés, környezetvédelem, energia, egészségügy és oktatás infrastrukturális fejlesztésére koncentrálhassanak azért, hogy csökkentsék lemaradásukat a nyugati államokhoz képest” – hangsúlyozta. Corina Creţu üdvözölte, hogy a közbeszerzések törvényét úgy módosították, hogy rögzítettek egy határidőt a vitás helyzetek megoldására, és helyeselte, hogy a kohéziós politika képezi majd a román EU-s elnökség prioritását.
A Krónika által megkérdezett szakértők nem túl derűlátók annak kapcsán, hogy sikerül-e a költségvetési ciklus végére elkölteni a rendelkezésre álló összegeket, a pályázati kiírások késlekedése miatt ugyanis már nem sok esély mutatkozik a rendelkezésre álló 30 milliárd euró felhasználására.
A tíz százalékot alig meghaladó lehívási arány már önmagában is elkeserítően alacsony Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke szerint, hiszen a Románia által elkölthető több mint 30 milliárd euró hatalmas tőkeinfúziót jelenthetne a gazdaság, a helyi fejlesztések esetében. Lapunknak nyilatkozva azonban a szakpolitikus kiemelte,
Horváth Anna
Fotó: Biró István
Horváth Anna rámutatott, 2011-ben – ez az év felel meg nagy vonalakban 2018-nak a jelenlegi hétéves ciklusban – szintén 10 százalék körül volt a lehívások aránya, aztán az „n + 2 szabállyal”, vagyis, hogy a periódus lezárta után még két évig, vagyis 2016-ig voltak lehívhatók az alapok, mégis sikerült feltornázni 85 százalékra a mutatót, így „csak” három milliárd euró úszott el. Igaz, Románia ezzel is sereghajtó volt, így elvárható lett volna, hogy a második pályázati ciklusban „jobban mozogjon”, de a kiírások ilyen hihetetlen megcsúszása mellett ez már esélytelen – vallja az ügyvezető alelnök.
A legnagyobb késések az önkormányzatok számára közvetlen módon elérhető alapoknál vannak, abban a Regionális Operatív Programban, amely a múlt ciklusban mindvégig a leggyorsabban és a leghatékonyabban költötte el a pénzeket – irányította rá ugyanakkor a figyelmünket Horváth Anna. Jelenleg viszont a Regionális Operatív Programban futó négy nagy program közül – versenyképesség 1,3 milliárd euró, regionális fejlesztések 6,6 milliárd euró, nagy infrastruktúra 9,4 milliárd euró, humánerőforrás-fejlesztés 4,3 milliárd euró – a leggyengébben teljesítők között van 0,37 százalékos abszorbciós rátával.
hiszen igyekeztek időben felkészülni a pályázati versenyre, már a ciklus elejére előkészítették a tanulmányokat, terveket, azok egy része érvényességét veszítette, aktualizálni kell, ami mind többletköltséget generál. Egy megvalósíthatósági tanulmány érvényességi ideje két év, közben az iskolák, óvodák, bölcsődék építése és feljavítása, terelőutak, szociális és védett központok, kórházak, közvilágítás, tömegközlekedés, a fenntartható városfejlesztést célzó projektek kiírása még várat magára.
Az önkormányzatok legfontosabb infrastruktúra- és gazdaságfejlesztő pályázatai az asztalfiókban vesztegelnek, miközben még csak hivatalos tájékoztatás sincs arról, hogy ezeknek a lejárt dokumentációknak az aktualizálására mikor érdemes kiírni a kötelező versenytárgyalást, hogy ne késsék le a „derült égből hirtelen megjelenő kiírást”.
– szögezte le Horváth Anna.
Kerülő. A pályázatok kiírásának késlekedése is rontja az európai unós pénzek lehívásának hatékonyságát
Fotó: Pál Árpád
„Lehet követ dobálni, politikai cirkuszi arénává változtatni a közéletet, de félévente változó kormányokkal, átszervezett minisztériumokkal dolgozni, haladni egészen biztos, hogy nem lehet” – tette hozzá az ügyvezető alelnök. Szerinte ugyanakkor az idén tavasszal eszközölt törvénymódosításokkal van némi remény a bürokratikus eljárások beígért egyszerűsítésére, de stabilitásra van szükség, hogy ezek kifejtsék a hatásukat. Véleménye szerint
Sok vállalkozó az elmúlt időszak tapasztalatából kiindulva inkább bankkölcsönt vesz fel, mintsem az „európai támogatások bürokratikus útvesztőjében próbálkozzon”, kockáztatva, hogy utólag vissza kell fizetnie a támogatást, vagy éppen büntető eljárást indítanak ellene.
Horváth Anna szerint a Magyarország és Lengyelország példájából kellene tanulni, ezek az országok a teljes támogatást elköltötték, és utána kérték az alapok növelését.
Még négy év van hátra az n + 2 szabály értelmében ebből a ciklusból, nagy odafigyelésre, stabilitásra van szükség, hogy ennek a hatalmas támogatásnak – amely a sok más negatív mellett az EU-s csatlakozás legfontosabb pozitív hozadéka – ne legyen az előzőnél még nagyobb kudarc a vége” – összegezte Horváth Anna.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a megcsúszott kiírásokat okolja a késlekedésért.
– szögezte le a Krónika megkeresésére a székelyföldi elöljáró. Mint rámutatott, a Regionális Operatív Program néhány tengelyén már nyertek pályázatot, de ezekre is most írják alá a szerződéseket, tehát gyakorlatilag pénz csak jövőre lesz ezekből.
Antal Árpád
Fotó: Vargyasi Levente
A legfontosabb tengelyre, amelyről a megyeszékhelyek elkülönítve jelentős összegeket tudnak lehívni, decemberig lehet benyújtani a pályázatokat, ezekre jövő évben lesz szerződés, és a következő esztendőben pénz – részletezte Antal Árpád. Szerinte különben 2020-ban lesz az uniós források lehívásának csúcsa, akkor Sepsiszentgyörgy biztosan 20-30 millió euró között tud leszerződni uniós pénzeket, ennél lehet több is.
A regionális fejlesztési minisztérium által nemrég nyilvánosságra hozott statisztikák szerint amúgy tavaly a romániai önkormányzatok összesen 439,9 millió eurót tudtak lehívni, ami egyébként 10,3 százalékkal meghaladja a 2016-ban lehívott 398,7 millió eurót.
A tavaly az önkormányzatok által lehívott pénzekből a megyeszékhelyek 16,7 millió eurót szerződtek le. Az Analizeeconomice.ro portál által készített összehasonlító tanulmány szerint óriási azonban a különbség a megyeszékhelyek „szívóképességében”,
A Körös-parti város az elemzés szerint a tavaly 14,3 millió eurót hívott le. Sokkal lemaradva, összesen 820 ezer lehívott euróval a második Giurgiu, a harmadik Konstanca 800 ezer euróval, a negyedik Gyulafehérvár 550 ezer euróval, míg az ötödik Nagybánya 510 ezer euróval. Az idézett összesítés szerint vannak ugyanakkor olyan megyeszékhelyek is, amelyeknek tavaly egyetlen lejt sem sikerült lehívniuk – Botoşani, Brăila, Buzău, Sepsiszentgyörgy, Craiova, Târgu Jiu, Déva, Slobozia, Karácsonkő, Slatina, Nagyszeben, Alexandria, Râmnicu Vâlcea, valamint Focşani szerepel a felsorolásban.
Vannak viszont olyan települések, amelyeknek korábban lehívott összegeket kell visszafizetniük az Európai Unió kasszájába: Bákó 490 ezer euróval, Bukarest 410 ezer euróval, míg Kolozsvár 370 ezer euróval „tartozik”.
Traian Băsescu volt államfő szerint Románia egyik legsúlyosabb problémája, hogy az ország évről évre riasztóan magas kamatokat fizet a korábban felvett hitelek után. Évente mintegy 11 milliárd eurót fordítanak az államadósság kamatfizetésére.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Hamis tartalmak terjednek az interneten, a célzott csalási módszerre figyelmeztet az egyik legnagyobb romániai bank, a Banca Transilvania. A csalók célja, hogy megszerezzék a bank ügyfelek személyes és pénzügyi adatait.
Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.
Románia a súlyos fagyos időszakokban azzal szembesül, hogy a belföldi termelésből és a tárolókból történő szállítási kapacitása korlátozott, ilyenkor a gázimport – különösen Magyarországról – szükségessé válik a fogyasztási csúcsok fedezéséhez.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
szóljon hozzá!