2010. július 20., 10:292010. július 20., 10:29
Leminősítette hétfőn Írország kormánykötvény-adósi osztályzatát a Moody’s Investors Service, az euróövezeti tagország romló gazdasági kilátásaira hivatkozva. A nemzetközi hitelminősítő szerint az ír kormány „pénzügyi ereje jelentősen csökkent”, a bankrendszer megsegítéséből fakadó kötelezettségei pedig egyre nagyobbak, miközben a gazdaság növekedési lehetőségei romlanak. A Moody’s „Aa1”-ről „Aa2”-re módosította Írország szuverén adóskockázati besorolását. A lehető legjobb, „Aaa”- minősítést áprilisban vonta meg Írországtól az intézet, a mostani, új minősítés két fokozattal marad el ettől. A besorolás kilátása stabil, vagyis nemigen várható újabb leminősítés a közeljövőben.
Írország adóskockázati besorolása a Moody’s-nál még a hétfői leminősítéssel is két fokozattal jobb, mint Portugália (A1) vagy Görögország (Ba1) besorolása. A leminősítéshez fűzött indoklásában a Moody’s kiemeli, hogy 2008 óta folyamatosan csökken a hazai össztermék (GDP) és zuhannak az adóbevételek, a GDP-arányos államadósság pedig a világméretű gazdasági válság előtti 25 százalékról tavaly év végéig 64 százalékra szökött fel. A Moody’s szerint az ír gazdaság növekedési lehetőségei csekélyek, főként azért, mert a válság leállította a korábbi évek dinamikus bővülésének motorjait, a pénzügyi szolgáltatások területét és az ingatlanszektort. E két szféra a következő években nem járul hozzá számottevő mértékben a növekedéshez, ezért a történelmi átlagtól elmaradó bővülés várható 3–5 éves távlatban. A kormány erejét tovább csökkenti a bankrendszer megszilárdításának terhe. Már eddig is több alkalommal volt szükség közpénzből finanszírozott tőkeinjekciókra, és elkerülhetetlen felállítani egy úgynevezett rossz bankot, amely átvállalja a nem teljesítő vagy bedőléssel fenyegető hiteleket – írta indoklásában a Moody’s.
A két másik nagy nemzetközi hitelminősítő már korábban rontott Írország besorolásán. A Standard and Poor’s tavaly márciusban „AA plusz”-ról „AA”-ra változtatta az euróövezeti tagország besorolását, a Fitch Ratings pedig ugyancsak tavaly, két lépésben a lehető legjobb „AAA”-ról három fokozattal „AA mínusz”-ra rontotta Írország minősítését.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.