
Az üzleti szféra azt szeretné elérni, ha jövőre is opcionális maradna a megosztott áfafizetés, úgy érzik, nincsenek felkészülve drasztikus változásra.
Hatályos október elsejétől a megosztott áfafizetés, vagyis a Romániában tevékenykedő cégek dönthetnek úgy, hogy külön bankszámlán kezelik az általános forgalmi adót (áfa/TVA), és külön a termékek, szolgáltatások árát.
ám ha a parlament végül a kormány által beterjesztett formában fogadja el a vonatkozó jogszabályt, akkor január elsejétől mindenkinek kötelező lesz áttérni az új mechanizmusra.
De az sem zárható ki, hogy lesznek változások, első megkeresett testületként ugyanis a szenátus pénzügyi bizottságában úgy módosították a törvénytervezetet, hogy a megosztott áfafizetés csak azokra a cégekre legyen érvényes, amelyek az állammal kötnek szerződést. A módosításra és a jogszabályjavaslatra még rá kell bólintania azonban a felsőháznak, s ezt követően még döntéshozó testületként a képviselőháznak is.
Az intézkedés azonban nem nyerte el az üzleti szféra tetszését.
mások úgy vélik, lehetetlenség ilyen rövid idő alatt felkészülni egy merőben eltérő könyvviteli rendszerre, megint mások az átállással járó költségeket kifogásolják.
Florin Jianu, a kis- és közepes vállalkozások képviselőit tömörítő munkáltatói szövetség elnöke nemrég rámutatott, a cégek rendelkezésére álló készpénzmennyiség 20 százaléka a megosztott áfafizetés nyomán ott fog állni egy bankszámlán, és elérhetetlen lesz.
– kongatta meg a vészharangot Adrian Benţa adóügyi szakértő az Economica.net portálnak nyilatkozva.
Egyúttal azt javasolta, hogy az intézkedés januártól is maradjon opcionális, legyen elég idő kielemezni, hogy milyen hatásokkal bír, amennyiben pedig bebizonyosodik, hogy árt a cégeknek, akkor csak olyan gazdasági ágazatokban tegyék kötelezővé, amelyekre nagyfokú adócsalás jellemző.
ez pedig meglátásuk szerint hosszú távon nem tűnik a legmegfelelőbb stratégiának az adócsalás -ellenes küzdelemben.
Közben pedig még az is lemondott arról, hogy tesztelje a megosztott áfafizetési rendszert, aki korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, cégét már októbertől belépteti az új mechanizmusba, hogy kipróbálja a működését, és amikor januártól már kötelező használni, ez alapján tudjon tanácsot adni az ügyfeleinek.
most már úgy véli, nincs értelme tesztelni a rendszert, hiszen a vállalkozók többsége nem érdekelt. Hangsúlyozta, az alkalmazási módszertan megjelent, a rendszer működik, aki akarja, kipróbálhatja.
miközben alig több mint 1 százalék gondolja úgy, hogy 2018. január 1. felkészülten éri őket.
Ugyan a román kormány kedvezményekkel próbálja rábírni a cégeket, hogy álljanak át az új rendszerre már az október–decemberi időszakban, amikor még csak opcionális, de ezek, úgy tűnik, nem elég vonzóak a vállalkozók számára. A felmérés szerint ugyanis a cégek 95,4 százaléka nem kíván idén áttérni a megosztott áfafizetésre.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!