
A fogyasztás, a szegénység és a jólét területein folytatott kutatásaiért Angus Deaton, a Princeton egyetem közgazdász professzora nyerte el az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat.
2015. október 12., 18:502015. október 12., 18:50
Angus Deaton 1945. október 19-én született Edinburghban. A brit–amerikai kettős állampolgár a Princeton Egyetemen a közgazdaságtan és nemzetközi kapcsolatok professzora. Angus Deaton a világban létező extrém szegénység, a kevesebb mint napi egy vagy két dollárból élők felmérésének technikájáról és az adatok megbízhatóságáról folytat kutatásokat, különös tekintettel az indiai National Sample Survey (NSS) által végzett háztartási felmérésekre. Kutatásai emellett kiterjednek a társadalmi helyzet, az egészség, a jövedelem és a végzettség összefüggéseire és nemzetgazdasági hatásaira is.
Érdekes mellékszálként említi ugyanakkor az Index.hu, hogy Angus Deaton inspirálta annak a fiatal amerikai vezérigazgatónak a döntését, aki nemrég lemondott egymillió dolláros fizetéséről, hogy fokozatosan, három év alatt évi 70 ezer dollárra emelje a beosztottjai fizetését. Dan Price azután döntött a fizetések radikális átalakítása mellett, hogy elolvasta Deaton és Daniel Kahnemann közös tanulmányát, amiből az derült ki, hogy az az USA-ban nagyjából 75 ezer dollár, vagyis úgy 21 millió forint körül van az az optimális éves fizetés, ami maximálja az emberek boldogságát: ha ennél kevesebbet keresnek, akkor még van rajtuk pénzügyi nyomás, ennél többtől viszont már nem lesznek annyival boldogabbak.
Deaton svéd újságírók kérdésére arról beszélt, hogy hosszabb távon a migrációs válságot a szegénység elleni küzdelemmel lehetne a legjobban kezelni, rövidtávon viszont a politikai feszültségek kezelésére van szükség. Deaton arról is beszélt, hogy bár sokat javult a helyzet a világban a szegénység elleni harc ügyében, még mindig nagy munka vár a legszegényebb országokra. Deaton ugyanakkor nem pesszimista: azt mondta, arra számít, hogy tovább fog javulni a helyzet.
A közgazdasági Nobel-emlékdíjat – mint ismeretes – 1968-ban, fennállásának 300. évfordulója alkalmából alapította a svéd központi bank, elnevezése hivatalosan: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja. A központi bank által alapított, idén 47. alkalommal kiosztott kitüntetést a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda. A kitüntetettek száma 76, közülük 24-en kapták egyedül, 17 alkalommal ketten, 6 alkalommal hárman megosztva.
A közgazdasági Nobel-emlékdíjasok átlagéletkora 67 év, az eddigi legfiatalabb díjazott az amerikai Kenneth J. Arrow, aki 1972-ben 51 évesen kapta a díjat, a legidősebb az amerikai Leonid Hurwicz, aki 90 éves volt, amikor 2007-ben neki ítélték a kitüntetést (Hurwicz e téren az összes Nobel-díjas között is korrekorder). A ma élő legidősebb közgazdasági Nobel-emlékdíjas az idén novemberben 95. életévébe lépő Douglass C. North amerikai közgazdász, aki a kitüntetést 1993-ban kapta. Az eddigi egyetlen női közgazdasági Nobel-emlékdíjas az amerikai Elinor Ostrom, aki 2009-ben megosztva vehette át a kitüntetést.
A közgazdasági Nobel-emlékdíj esetén is van példa \"családi\" díjra: az első kitüntetett az 1969-ben díjazott holland Jan Tinbergen öccse, Nikolaas Tinbergen 1973-ban megkapta a fiziológiai Nobel-díjat, az 1974-ben kitüntetett Gunnar Myrdal felesége, Alva Myrdal 1982-ben Nobel-békedíjban részesült. A magyar születésű tudósok közül 1994-ben az amerikai John C. Harsanyit (Harsányi János, 1920-2000) ismerték el megosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjjal \"a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis területén végzett úttörő munkásságáért\".
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!