Hirdetés

Nem tétlenkednek Kovásznán a nyugdíjasok érkezéséig

Idén hamarabb elkezdődik a gyógyfürdőszezon Kovásznán, a szállodák működtetői rájöttek ugyanis, hogy nem kell megvárni, amíg a nyugdíjasok megkapják az állam által támogatott beutalókat, hanem korábban is népszerűsíthetik szolgáltatásaikat.

Bíró Blanka

2014. január 23., 17:432014. január 23., 17:43

A jó példával éppen az Országos Nyugdíjpénztár tulajdonában levő Dacia hotel jár elől, amely már most megnyitja kapuit.

Dorel Lungu, a létesítmény igazgatója a sajtónak elmondta, az általuk biztosított gyógykezelés borvizes kádfürdőből, mofettából, fizikoterápiából és gyógytornából áll, és nem csak a nyugdíjasok vehetik igénybe kedvezményesen, mindazok, akiknek ezt a háziorvos javallja.

Az igazgató ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy akik beutalót hoznak a háziorvostól, ingyenes kezelésben és ellátásban részesülnek, a költségeket ugyanis az egészségbiztosító pénztár fedezi.

Lungu közölte, már most van mintegy hatvan bejelentkezett vendégük, többségük Kovászna megyéből. A szálloda ugyanakkor más megyékben is népszerűsíti a gyógykezelési lehetőséget, különböző kedvezményes turisztikai csomagokat állítottak össze, hat, tíz és tizenkét napra lehet foglalni, a gyógykezelést, a szállást és a nap három étkezést magába foglaló ajánlatok közül pedig a legdrágább sem kerül többe ezer lejnél. 

„Nem szeretnénk megvárni, amíg a nyugdíjpénztár kiadja a kedvezményes beutalókat, nincs értelme zárva tartani, inkább hamarabb beindítjuk a szezont” – szögezte le Lungu. A szakember elismerte, hogy a kovásznai szállodák többsége a nyugdíjasoknak biztosított beutalókból él, holott a fürdővárosban hozzáférhető gyógykezelés mindenkinek javallott, aki szív- és érrendszeri betegségben szenved, vagy egyáltalán csak pihenésre vágyik.

Mint arról beszámoltunk, Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke már több alkalommal is bírálta a kovásznai szállodák működtetőit, miért nem népszerűsítik a szolgáltatásaikat, pedig egész évben működtethetnék a kezelőbázist. Szerinte a vendéglátó-ipari egységek inkább a túlélésre rendezkedtek be, és amikor nem jönnek a nyugdíjasok, bezárnak, alkalmazottaikat szabadságra, fizetés nélküli szabadságra küldik vagy ideiglenes elbocsátják.

Kovászna így télen teljesen kihalt. Neagovici ugyanakkor azt vallja, hogy a kormánynak kellene stratégiát módosítania, az október-április időszakban kellene kedvezményes beutalókat biztosítania, a főszezonban pedig a szolgáltatókra kellene bíznia, hogyan szereznek vendégeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés