Hirdetés

Kongó és Afganisztán is jobban támogatta a járvány miatt bajba jutott gazdaságot, mint Románia

A vendéglátóipar a korlátozások egyik legnagyobb kárvallottja, tiltakozó akciók is voltak •  Fotó: Jakab Mónika

A vendéglátóipar a korlátozások egyik legnagyobb kárvallottja, tiltakozó akciók is voltak

Fotó: Jakab Mónika

Hónapról hónapra lennebb csúszik Románia azon a listán, amely aszerint rangsorolja a világ gazdaságait, hogy mennyi támogatást nyújtottak a koronavírus-világjárvány miatt bajba jutott gazdaságnak.

Bálint Eszter

2021. május 06., 09:142021. május 06., 09:14

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 191 országban követi nyomon a támogatások alakulását, azt vizsgálja, hogy az országok bruttó hazai termékük (GDP) hány százalékát vetették be mentőövként.

Románia március 17-én, egy évvel a gazdaság számos ágazatát hosszú időre teljesen megbénító szükségállapot elrendelése után a 129. helyen állt, a 127. Kongó és a 128. Afganisztán után.

Hirdetés

Magyarország eközben a 22., GDP-je éppen négyszer akkora hányadát  (9,2 százalék) dobta be mentőövként, mint Románia (2,2 százalék).  Lengyelország a 33. helyen áll 7,8 százalékkal.

A március 17-ei állás szerint az első amúgy Makaó 27,4 százalékkal, a második az Amerikai Egyesült Államok 25,5 százalékkal, a bronzérmes pedig Új-Zéland 19,3 százalékkal. Az első ötben találjuk még Mikronéziát (17,2 százalék), valamint Nagy-Britanniát (16,2 százalék).

A helyzet ugyanakkor folyamatosan változik, hiszen sem a koronavírus-járványnak, sem a gazdasági válságnak nem látszik egyelőre a vége, így az országok kormányai folyamatosan próbálnak segítséget nyújtani a bajba jutott gazdasági szereplőknek.

korábban írtuk

Románia nyújtotta az egyik legkevesebb támogatást a járvány miatt bajba jutott cégeknek és a lakosságnak
Románia nyújtotta az egyik legkevesebb támogatást a járvány miatt bajba jutott cégeknek és a lakosságnak

Afrikai országok társaságában, a rangsor vége felé találjuk Romániát azon a globális toplistán, amely a koronavírus-világjárvány begyűrűzése óta a vállalkozásoknak és a lakosságnak nyújtott állami támogatásokat veszi górcső alá.

Románia szeptember közepén még a 114. helyen állt, ám a tavalyi év utolsó hónapjaiban egy sor ázsiai állam is beelőzte, így decemberben már a 124. helyre sorolták be többnyire afrikai országok társaságában.

A helyzet pedig azóta tovább romlott, mivel miközben Romániában nem sok minden történt ezen a téren, más államok fokozott erőfeszítéssel siettek a gazdaság megsegítésére.

Mint a Profit.ro gazdasági portál elemzése is aláhúzza, a bukaresti hatóságok tavaly viszonylag gyorsan léptek, egy sor intézkedést jelentettek be. A mentőcsomag gyakorlatba ültetése viszont már nehézségekbe ütközött, a gyors segítség egy része pedig máig csak az ígéretek szintjén létezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés