2010. július 15., 09:552010. július 15., 09:55
Emellett elveszítenek egy államtitkári tisztséget is: megszűnik az RMDSZ által birtokolt funkció a regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztériumnál, eddigi betöltője, Tánczos Barna Haschi Andrást váltja a mezőgazdasági tárcánál. Mint arról beszámoltunk, a kormány bejelentette, hogy az állami kiadásokat célzó intézkedéscsomag részeként felére csökkenti az alprefektusok számát, így az ország megyéiben az eddigi kettő helyett egy-egy alprefektus látja majd el ezt a tisztséget. Bukarestben az eddigi három alprefektusból egyet menesztenek.
Mint azt Emil Boc miniszterelnök a kormányülést követően elmondta, összesen 17 államtitkárt és két államtitkár-helyettest menesztenek, ami jelentős megtakarítást eredményezhet, mivel egy államtitkárra évente 110 ezer eurót költ az állam.
Mint arról beszámoltunk, a költséglefaragások részeként minden minisztériumban két államtitkár marad, kivéve a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztériumot, ahol ezen tisztségek száma három marad. Mindennek eredményeként az 57 államtitkári tisztségből – amelyből 7 betöltetlen volt – 32 marad, míg a 85 alprefektusi tisztségből – amelyekből szintén 7 volt betöltetlen – 43. A kormány azt is eldöntötte, hogy összesen 2450 állást számol fel a Környezetvédelmi Minisztériumban és az alárendelt intézményeiben, ezek közül 1190 betöltött poszt, nyilatkozta Borbély László miniszter.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.