Hirdetés

Kolozsváron drágultak a leginkább a lakások

Bukarest az egyetlen olyan romániai nagyváros, amelyben az idei első fél évben csökkentek a lakásárak, miközben a legnagyobb drágulást 2014 végéhez képest Kolozsváron regisztrálták – derül ki az Imobiliare.ro ingatlanértékesítő portál által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Bálint Eszter

2015. július 13., 20:232015. július 13., 20:23

Mint részletezték, országos viszonylatban az eladásra szánt lakásoknak a tulajdonosok által kért átlagára a tavaly december végén regisztrált értékhez képest 4,7 százalékkal, négyzetméterenként 891 euróról 933 euróra nőtt 2015 június végére.

Három hónapnyi (január, február, március) drágulás után két hónap (április, május) árcsökkenés következett, hogy júniusban ismét 0,5 százalékkal nőjenek a lakásárak – mutatnak rá. Bukarest az egyetlen olyan nagyváros a vizsgáltak közül, ahol az említett időszakban csökkentek az árak – a 2014 decemberében elért 1066 eurós négyzetméterenkénti átlagárhoz képest idén június végén 1,8 százalékkal alacsonyabb, 1047 euró/négyzetméteres árszintet regisztráltak.

Júniusban az előző hónaphoz képest 0,9 százalékos árcsökkenést mértek. Az elmúlt hat hónap visszaesése főként az új építésű lakások átlagára 7,2 százalékos csökkenésének tudható be, múlt hónap végén átlagosan 1063 eurót kértek egy négyzetméterért. A régi építésű tömbházak lakrészeinek ára eközben 2,1 százalékkal, négyzetméterenként 1032 euróra bővült.

Az elmúlt hat hónapban regisztrált drágulások terén Kolozsvár a listavezető, a négyzetméterenkénti átlagár a tavaly decemberi 948 eurónál 7,1 százalékkal magasabb volt június végén, elérte az 1015 eurót. Június folyamán az eladásra szánt lakások tulajdonosai 0,4 százalékkal emelték a kért összeget. Temesváron eközben 4,7 százalékkal négyzetméterenként 887 euróra nőttek az árak, míg a Brassóban június végén regisztrált 865 euró/négyzetméteres átlagár 2,9 százalékos drágulást jelent.

Bővült az építési munkálatok volumene

Az idei év első öt hónapjában 10,2 százalékkal bővült az építési munkálatok volumene – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS). A lakásépítések terén 16,9 százalékos volt a bővülés, 8,2 százalékkal nőtt a nem lakás jellegű ingatlanok piaca, miközben az egyéb építmények terén 9,4 százalékos növekedést jegyeztek.

A munkanapokkal és szezonalitással kiigazítva az építések volumene 10,8 százalékkal bővült olyan körülmények között, hogy a főjavítások piaca 21,9 százalékkal, az új építéseké, illetve a karbantartási és javítási munkálatoké 10,2-10,2 százalékkal nőtt. Éves összevetésben, 2014 májusához képest bruttó értékben 4,7 százalékos növekedésről beszélhetünk. A karbantartási és javítási munkálatok volumene 12,9 százalékkal, a főjavításoké 8,6 százalékkal, az új építkezéseké pedig 0,6 százalékkal bővült. Kiigazított értékben az építési munkálatok volumenének 7 százalékos gyarapodásáról beszélhetünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés