
Fotó: Kristó Róbert
Bővítenék a romániai piacukat a háromszéki faipari vállalkozók, és a külföldi piacra is kitörnének, elsősorban kelet és Oroszország felé próbálkoznának – jelentette ki a Krónikának Kádár Rezső. A Kovászna megyei ProWood klaszter menedzsere szerint ez csak úgy lehetséges, ha hozzáadott értéket teremtenek.
2014. június 24., 15:382014. június 24., 15:38
Amint arról beszámoltunk, a klaszter nemrég 200 ezer eurót nyert az ágazati és operatív program keretében a versenyképesség növelésére. A projekt indítása kapcsán Kádár elmondta, a hosszú távú és hatékony gazdálkodás csak úgy lehetséges, ha a rönköt nem adják el külföldre, hanem megpróbálják helyben feldolgozni, deszkát, gerendát, sőt bútort készítenek belőle.
Közös brand, saját innovatív termék előállítása lehetne ugyanakkor az igazi kiút, ezért azt tervezik, hogy dizájnereket is bevonnak a fafeldolgozás folyamatába. Mint megtudtuk, jelenleg a háromszéki fa tetemes részét Kínában rönkként értékesítik, az ágazatban tevékenykedő kis- és közepes cégek pedig beszállítóként dolgoznak a külföldi vagy romániai nagyvállalatoknak.
Kádár szerint az előrelépés érdekében ugyanakkor fejleszteni kell a technológiát, mivel a jelenlegivel alacsony a termelékenység. A klaszter vezetői faipari értéklánc kialakítását is tervezik, amelyben az ágazat valamennyi szereplője részt venne: az erdőtulajdonos, a kitermelő, a feldolgozó és a forgalmazó is. Szintén a projekt keretében rendelnének egy szakszerű piackutatást, hogy kiderüljön, milyen igényeket kellene kielégíteniük.
Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke rámutatott, nagy reményeket fűznek a jelenleg a parlamentben levő új erdészeti törvényhez, amely korlátozná a nagy faipari cégek monopóliumát, előírva, hogy egy cég csak a piacon levő nyersanyag legtöbb 30 százalékát vásárolhatja fel.
Kelemen Tibor, a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője eközben arra hívja fel az ágazatban tevékenykedők figyelmét, hogy nagyobb béreket kellene adni a faiparban dolgozóknak, hiszen ilyen feltételek mellett nem túl vonzó a szakma, a jó asztalosok pedig külföldre vagy a szomszédos megyékbe mennek, mert még ott is nagyobb fizetést kapnak.
Marius Popescu szakoktatásért felelő tanfelügyelő pedig arra kérte a cégeket, fogalmazzák meg specifikus igényeiket, mert jelenleg általános szakoktatás zajlik. Szerinte az iskolák és vállalkozások közötti együttműködési szerződéseket meg kell tölteni tartalommal, különben hiába várják el, hogy jó szakemberek kerüljenek ki az iskolák padjaiból.
Olcsó deszkát ígér a Schweighofer
Olcsón jó minőségű deszkát ígér a székely faipari vállalkozóknak a Holzindustrie Schweighofer. A ProWood klaszter tagjaként az óriásvállalat olyan együttműködési szerződést írt alá, amely alapján a Kovászna és Hargita megyei kiscégek országos szinten a legkedvezőbb áron kapják meg tőle a deszkát.
Hadnagy Lehel, az osztrák cég nyersanyag-felvásárlási igazgatója felhívta a figyelmet, hogy csak nagy tételekben, legkevesebb húsz köbmétert árusítanak, de a klaszter tagjai közösen vásárolva leküzdhetik ezt az akadályt. Az igazgató szerint a kiscégek nyerhetnek is a Schweighofer megjelenésével, hiszen például a beérkező vastag rönköt, amit nem tud feldolgozni, átadja nekik. Hadnagy elismerte, hogy ha megépül a rétyi üzemük, elkerülhetetlenül változások lesznek a húsz éve ugyanúgy működő faipari piacon, de azt javasolta a kisebb vállalatoknak, hogy szakosodjanak, mert úgy eredményesebbek lehetnek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!